Ébredj Rá Isten Életedre Vonatkozó Akaratára!Minta

Ha ellenállással találkozom, akkor kikerültem Isten akaratából?   

Mindannyian hallottunk már ilyesféle közhelyeket: „Ahol Isten irányít, ott gondot is visel”. És miközben van igazságtartalmuk az efféle elkoptatott bölcsmondásoknak, gyakran azt a hamis benyomást közvetítik, hogy ha valami Isten akarata, akkor minden könnyen megy majd. Ez a félreértés azt okozhatja, hogy valaki állandóan megkérdőjelezi Isten elhívását és akaratát. De mi a helyzet akkor, ha üres a bankszámla, és mindenfelől nehézségek támadnak? Akkor azt a következtetést vonjuk le, hogy Isten nincs is velünk? Talán visszaforduljunk vagy kilépjünk, amikor a körülmények keményre fordulnak?

Isten elhívásának követése nem garantálja, hogy nem fogjuk szembe találni magunkat akadályokkal és nehézségekkel. Sőt, éppen ellentétes realitással kell számolnunk. A János 16:33-ban Jézus megmondta a tanítványainak: „E világon nyomorúságotok lesz”. A Timótheus 3:12-ben pedig Pál mondja, hogy mindenki, aki istenfélő módon él, szenvedni fog. Azonban a szenvedések közepette is béke tölt el bennünket, és minden nehézség, amivel szembekerülünk, formálja jellemünket, és közelebb visz Istenhez.

Amikor átjutottál a hit krízisén és megtapasztaltad Isten gondviselését és erejét; amikor kihozott téged a sáros veremből és sziklára emelte a lábadat; amikor újra és újra megmutatta rajtad a hűségét, akkor majd úgy kerülsz elő a pusztából, mint aki ismeri a benne levő Szent Szellem erejét, és abban jár.

A Szentírás tele van olyan történetekkel, amikor Isten nagy férfijai és asszonyai „pusztai” megtapasztalásokat viseltek el. Nélkülözéseik és szorult helyzeteik egyáltalán nem mellékes kitérők, hanem a történetük központi elemei, mert Isten arra használta a pusztaságot, hogy ezeket a hétköznapi embereket a hit hőseivé formálja.

Az, hogy Isten akaratában vagyunk, még nem jelenti azt, hogy akadályoktól mentes életünk lesz. Azonban Isten a pusztaság közepén is kiterjeszti fölöttünk a szárnyait, és körözni fog körülöttünk, mint ahogy a sas lebeg a fiókái fölött. Megőriz bennünket, mint a szeme fényét, és soha nem hagyja, hogy megfulladjunk (5Mózes 32:10-11).