Ébredj Rá Isten Életedre Vonatkozó Akaratára!

Áhítat

Isten akaratának felfedezése a Megtörtség Völgyében  


Évekkel ezelőtt volt egy látomásom, amelyben egy gátat láttam. Az egyik oldalán hatalmas folyó hömpölygött, a másikon viszont száraz, megrepedezett föld terült el. Megértettem, hogy a folyó Isten dicsőségét képviselte, a kiaszott föld pedig a világot. Várható volt, hogy a folyó elárasztja a földet; ezt ösztönösen tudtam, hiszen a Szentírásban ez áll: „Mert az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, amiképpen a folyamok megtöltik a tengert” (Habakuk 2:14). Ám a gát hatalmas fala áthatolhatatlannak tűnt. Hirtelen még valamit láttam. A falon parányi repedések nyíltak, és már borotvaéles vízsugarak spricceltek ki belőlük. Hamarosan egyre nagyobb betondarabok hullottak ki a falból, míg már mindenhol víz ömlött a gátból. Azután egyszer csak az egész falat elsöpörte az ár, és a folyó elöntötte a szikkadt földet, egyetlen szegletét sem hagyva érintetlenül. 




A szívemben valahogy tudtam, a fal repedései „megtört” férfiakat és nőket jelképeztek. Ők azok, akik alárendelték az életüket Istennek, és Jézust követve így imádkoztak: „Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg!” Hirtelen felfogtam, hogyan fogja elborítani a földet az Úr dicsősége – ahogy a tenger tele van vízzel. Ami azt illeti, már most is ők azok az emberek, akiken keresztül Isten királysága betör a bukott világba. Isten örök dicsősége megtört férfiak és nők által fogja átitatni a természetes világot. És amikor Isten királysága érintkezésbe lép a bukott világgal, annak látni fogjuk a mennyei hatásait – a betegek meggyógyulnak, a halottak feltámadnak, a kötelékek elszakadnak, és természetfeletti dolgok kezdenek történni.




Jézus pontosan ezt mutatta be, amikor itt járt a földön. „Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg!” – ez nem csupán egy ima volt, amit Jézus egyszer elmondott a kereszthalála előtt, hanem az Ő szívbeli viszonyulása, ami soha nem változott. Ő mindig az Isten akarata iránti tökéletes alárendeltségben élt és működött. Bárhová ment Jézus, a királyságról tanított – de nem csupán beszélt róla, hanem be is mutatta! 




Először is, a királyságot a szívében hordozta, mert tökéletesen alávetette magát Isten akaratának. Következésképpen bármerre járt, megnyilvánult rajta keresztül a királyság: a betegek meggyógyultak, és a démonok hanyatt-homlok menekültek. „Legyen meg akaratod itt a földön, amiképpen a mennyben” – Jézus részéről ez nem holmi bizakodó merengés volt egy képzeletbeli utópia iránt. Jézus betöltötte a saját imáját, és megmutatta nekünk, hogy majd miképp érkezik rá válasz. Jézus által Isten akarata úgy teljesült a földön, ahogy a Mennyben is érvényesül – és ez az, amit Isten a mi életünkkel is tenni kíván. Ez az egész ott kezdődik, amikor eljutunk odáig, hogy az akaratunkat meghajtjuk Istené előtt – „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!” Isten akaratát az életünkre vonatkozóan itt, az alávetettség helyén fogjuk felfedezni és betölteni. A keres cselekvést kifejező szó a görögben, mégpedig folyamatos, szakadatlan cselekvést. Ezt fontos megérteni, mert ha felfedezzük Isten akaratát az életünkkel kapcsolatban, az nem egyszerűen célba érést jelent, hanem szívbeli viszonyulást! Nem csak arról van szó, hogy a megfelelő pályát és házastársat választjuk. Egyfajta folyamatos hozzáállásról beszélek, amikor Isten akaratát mindig a sajátunk elé helyezzük. Élethosszig tartó ima ez: „Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg!” Ameddig élünk, Őt kell követnünk, Őneki kell engedelmeskednünk. Miközben állandóan és hűségesen törekszünk megismerni és tenni az Ő akaratát, mindennap felfedezzük, hogy Ő mit szándékozik tenni az életünkkel.


 


Miközben folytatjuk utunkat Isten akaratának felfedezésében, a keskeny ösvény azt a sötét völgyet is átszeli, ahol Isten próbára teszi a szívünket és megtör bennünket. A megtöretés folyamata nem kellemes, mégis nagyon fontos kitartani, ha látni akarjuk, hogy az életünkben beteljesül Isten akarata. A megtöretés völgye az a hely, ahol megtanuljuk kimondani: „Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg!” Ez a megtöretés fájdalmas ugyan, de csodálatos erőt szabadít fel, és Isten számára hasznossá tesz bennünket.


  


Isten erejéről szólva Pál ezt mondja a 2Korinthus 4:7-ben: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.” Mielőtt felszabadulhat a bennünk levő hatalmas erő, össze kell törnünk – Gedeonék agyagkorsóihoz hasonlóan. 


 


Amikor összetört agyagedények vagyunk, akkor Isten ereje ragyog elő belőlünk, és Övé minden dicsőség. Ezért mondja Pál: „Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem… hogy, amint meg van írva: »Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék«” (1Korinthus 1:27-29, 31). Isten szívesen használ törött edényeket, mert rajtuk keresztül kapja a legtöbb dicsőséget!




 Az utolsó vacsorán Jézus fogta a közösség kenyerét, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értettetek megtöretik!” (1Korinthus 11:24) Az a megtöretés, amelyről beszélt, a megfeszíttetés volt, amit kevéssel később szenvedett el. A legnagyobb erőt, amit valaha látott a világ, ez a megtöretés szabadította fel. Pál apostol ezt mondta: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Galata 2:20). Amikor Krisztussal együtt megfeszíttetünk – meghalunk önmagunknak -, az olyan megtöretés, ami lehetővé teszi, hogy kifolyjon belőlünk Krisztus élete. A megtört személy olyan valaki, aki megfeszíttetett Krisztussal. Ilyen az a személy, akiben megvalósul Isten akarata, akiben Isten királysága jelen van, s akiből az kifolyik a körülötte levő világra.