Köszönöm, Uram

Day 1 of 3 • This day’s reading

Devotional

Adj hálát! 🙌

A Szentírás több ízben buzdít arra, hogy fejlődjünk az Úr Jézussal való kapcsolatban. A keresztény élet tehát nemcsak abban áll, hogy Megváltónknak és Urunknak ismerjük el, hanem vele együtt is ÉLÜNK. Gyökeret verünk Igéjében, lehorgonyozunk igazságában. Isten azt is várja azonban tőlünk, hogy hálásak legyünk.

„Csakúgy, amint befogadtátok az Úr Jézus Krisztust, járjátok vele az utat, gyökerezzetek bele, életetek rá épüljön, erősödjetek meg abban a hitben, amit nektek tanítottak, bővelkedjetek benne, kifejezve Isten előtt hálátokat.” (Kolosszusiak 2,6-7)

Ha örülünk a múltnak, a jelennek és a jövőnek, Isten hűségében lakozhatunk. Kinyitjuk szemeinket jótéteményeire, felfedezzük Istent ott, ahol rendszerint talán nem látjuk:

  • napsugarak a vonat ablakán
  • a bácsi veled szemben, aki soha nem megy sehova sapkája nélkül
  • a gyerekek, amint vicceket sugdosnak egymásnak
  • házastársad időt szakít arra minden héten, hogy kivigye a szemetet,
  • és megannyi más...

Amint Jézus is hálát adott Istennek a kenyérszaporítás előtt, a csoda akkor jön, amikor tudunk hálásak lenni.

Főleg azonban Isten szívéhez közeledünk azáltal, hogy hálásak vagyunk, és jobban tudjuk értékelni szeretetét és hűségét.

Mai kihívásom számodra: jegyezz fel egy noteszbe vagy mobilodra legalább tíz dolgot, amiért hálás vagy, majd adj értük hálát Istennek.

Köszönöm, hogy vagy,
Eric Célérier

Ez a terv egy mindennapi bátorító email kivonata Egy Csoda Minden Nap” elnevezéssel. Meghívlak, hogy ide kattintva iratkozz fel, így megkapod a mindennapi üzeneteket is.