Józsué Könyve - Járj GyőztesenSample

Kis hadsereg, nagy győzelem
Olvasd el: Józsué 11:3-10, 2 Királyok 6:16-17
IMÁK: 2 Királyok 6:16
További olvasmány – Józsué 11:1-2, 11-23
Ahogy Józsué és a nép fokozatosan magukévá tették a földet, úgy nőtt a hírnevük. Minden király reszketett tőlük, miután hallották, hogy győzelmet győzelemre halmoznak. Megállíthatatlannak tűntek.
A 11. fejezetben királyok és hadseregek gyülekezőjét látjuk, akik mind azért döntöttek úgy, hogy egyesítik erőiket, hogy megverjék Izráelt. A 4. igevers hordához hasonlítja őket. Annyian voltak, mint tengerparton a homok. Nem csoda, hogy rettegést keltettek! Ekkor az Úr Szava ismét szólt Józsuéhoz: „Ne félj, mert a kezedbe adom őket.” Nem számít, hogy milyen nagy vagy erős seregről van szó, a győzelem a miénk, ha Isten harcol az oldalunkon.
A Királyok második könyvéből kiemelt Igeversek Elizeus szolgájának történetét mondják el. Ő megrettent az előtte álló hadseregtől – és nem csupán azoktól a lovaktól és harci szekerektől, amelyeket maga előtt látott, hanem a saját háta mögött felsorakozott mennyei seregektől is, akiket ugyan nem látott, de akik hajlandóak voltak az oldalán küzdeni.
Néha csak az ellenfeleinkre figyelünk ahelyett, hogy Istenre összpontosítanánk. Elizeus meglátta az Isten nyújtotta láthatatlan szellemi védelmet, és azért imádkozott, hogy Isten nyissa meg szolgája szemét is, így ő is észlelhette ezt a fajta védelmet.
Isten nem változtatta meg a helyzetet. Az ellenség továbbra is előttük állt – azonban a nézőpontjuk igenis megváltozott. Józsué hadserege ugyan elmaradt számban, erőben mégis felülmúlta ellenfeleit, hiszen a Mindenség Ura védte őket.
Uram, nyisd meg a szemeimet! Nyisd ki a szememet, hogy meglássam a Te mennyei védőhálódat; hogy lássam, hogy a segítség Tőled jön. Jézus nevében, Ámen.
About this Plan

Józsué könyve arra tanít, hogy emlékezzünk Isten ígéreteire és bízzunk Benne mindenben, amit Ő bízott ránk. Józsué példát mutat abban, hogyan kell győztesen járni, vagyis Isten ígéreteire támaszkodni. Ez nem egy passzív időtöltés! Ehhez minden egyes nap aktívan tennünk kell: hinni az ígéretekben és megélni őket. Izráel népe a szövetség értelmében birtokba vehette a földet, azonban az, hogy mennyire élvezhették annak áldásait attól függött, mennyire tudtak hűségesen engedelmeskedni Istennek.
More
Related Plans

Retirement: Top 5 Challenges in the First Years

Finding Freedom: How God Leads From Rescue to Rest

Disciple: Live the Life God Has You Called To

No Pressure

The Wonder of Grace | Devotional for Adults

Experiencing Blessing in Transition

Giant, It's Time for You to Come Down!

Genesis | Reading Plan + Study Questions

Virtuous: A Devotional for Women
