Plan Info
7 nap, hogy megtanulj megbocsátaniSample
# És ha a megbocsátás nem volna elegendő?
Üdvözöllek,
Meg szeretném veled osztani egyik tapasztalatom a megbocsátást illetően. Egy barátommal beszélgettem és kellemesen töltöttük együtt az időt. A beszélgetés nagyon érdekes volt, amikor is barátom megemlítette valakinek a nevét, aki nagyon megbántott engem a múltban.
Hirtelen egy bizonyos neheztelés volt visszatérőben, pedig előtte teljes szívemből megbocsátottam az illetőnek. Ideges voltam. Haragudtam, legalábbis belül. Kedvem lett volna „bosszút állni” . Pedig Isten Igéje világos. A Rómaiakhoz írt levélben ez áll: „Bosszút ne álljatok magatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet Isten haragjának; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én fizetek meg mindenkinek érdeme szerint, mondja az Úr.” (Róma 12,19)
Isten egy fontos igazságot tanított meg nekem: Meg kell bocsátani, majd „újra megbocsátani” . Új tanítás-e ez? Egyáltalán nem, ugyanaz, amit Jézus Péternek tanított.
Ezt olvassuk a Szentírásban: „Odament Péter Jézushoz és ezt mondta neki: Uram, hányszor bocsássak meg testvéremnek, amikor vétkezik ellenem? Még hétszer is? Jézus mondta neki: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is.” (Máté 18,21-22)
Lehetséges, hogy valaki 490-szer tegyen nekünk rosszat? Lehetséges... de ritka! Úgy gondolom, azt tanítja nekünk Jézus, hogy mindahányszor a sérülés eszünkbe jut, újra és újra meg kell bocsátanunk.
A megbocsátás elhatározás kérdése... az állhatatosság a megbocsátásban is az. Megtettem ezt az elhatározást arra az illetőre vonatkozóan, aki megbántott. Újra megbocsátottam: nem azért, mert újra megbántott, hanem mert a sérelem emléke bántott meg.
Arra buzdítalak, hogy bocsáss meg újra és újra! És hidd el, én is olyan vagyok, mint te: nekem is szükségem van, hogy megbocsássak és „újra megbocsássak”, de Isten kegyelméből ez lehetséges!
Légy áldott!
Köszönöm, hogy vagy!
Eric Célérier
[IMAGE CONTENT]
Scripture
About this Plan
Néha annyira sebzettnek érezzük magunkat, hogy nem vagyunk képesek megbocsátani másoknak, és olyan probléma lesz belőle, ami lényünk mélyén érint minket. Pedig meg tudsz tanulni megbocsátani! Ezt a 7 napos olvasási terve...
More