Ígéretek Minden NapraSample

Amikor célszerű nemet mondani
„Nem tudom…túl nehéz nekem” 4Móz 11:14
A 4Mózes 11-ben Mózes példát ad arra, mit tehetünk a stresszel terhes időszakban. Ha már a nyomásról van szó; amikor Mózes átvezette Izrael népét a pusztán, a 11 napos út 40 évig tartott! Az emberek depressziósak voltak és síránkoztak a helyzet miatt. A 14. versben Mózes azt mondja Istennek „Én nem tudom egyedül hordozni ezt a népet, mert túl nehéz nekem.”
Ahogy Mózes is tette, mi is nyugodtan mondhatjuk azt, hogy „nem bírom tovább”.
Igen, az Ige azt mondja, hogy „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil. 4:13), de ez azokra az időszakokra vonatkozik, amikor olyan megpróbáltatásokkal és helyzetekkel nézünk szembe, amiken Isten átsegít. Ez nem azt jelenti, hogy olyan sok feladatot kellene magunkra vállalni, hogy aztán kiégünk, mint az az asszony, aki 5 gyereket nevel, teljes időben dolgozik és a gyülekezetben szolgál stb. Van, amikor mindez együtt túl sok… és ezt el lehet ismerni. Sőt, nemet is lehet mondani dolgokra, hogy élvezni tudd az életet, amit Isten neked szánt.
Íme egy szalagcím: Nekünk nem kell olyannak lennünk, mint mások, nem kell lépést tartanunk másokkal. Isten teremtett néhány nagy munkabírású embert, de a legtöbb ember nem így lett megalkotva. Mindannyiunknak annak kell lenni, akinek Isten teremtett, és ezért nem kell bocsánatot kérnünk. Mindannyiunknak egyénileg kell megtalálnunk az egyensúlyt az Isten által ránk bízott feladatokban, hogy emellett élvezni tudjuk az életet és ne betegítsük meg magunkat a túlterheltséggel, a stresszel és a nyomással. Amikor eléred a határaidat, fordulj Istenhez ahogy Mózes is tette. Segíteni fog abban, hogy találj egy kiegyensúlyozottabb, egészségesebb életritmust.
Ima: Istenem, néha nehéz lelassítanom és nemet mondanom a további feladatokra. Segíts, hogy a egyensúlyban tudjam tartani a nekem szánt feladatokat, hogy békességben tudjak élni és élvezzem az életet.
Scripture
About this Plan

Kezdjed a napodat Joyce Bibliában gyökrező erőteljes és gyakorlati tanácsaival, és ezekkel térj nyugovóra is! Ez a mindennapos áhitat segít mgújítani az elmédet és felfedezed, hogy minden nap céllal és szenvedéllyel élhetsz!
More
Related Plans

Unto Jesus: Serving With Love and Purpose

The Power of Gratitude

Easter for Everyone

New Day, Same God

'Bad' Moms of the Bible: How God Works Through Our Worst Moments

The Night Whisperer

Speak Your Mind

Three Lives Changed by the Resurrection

Building for Eternity
