Reggeli Percek IstennelSample

Isten imái
Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. (Ézs. 55,9.)
Az egyik ok, ami miatt szerintem időnként hiányérzetünk van imádkozás közben, vagy azt érezzük, hogy még “nem végeztünk” egy témával, az az, hogy túl sok időt töltünk azzal, hogy a mi imánkat mondjuk. Azonban van jobb, magasabb rendű és hatékonyabb módszer: imádkozzuk Isten imáit. Hogy őszinte legyek, ha a saját imámat mondom, imádkozhatok valamiért tizenöt percig is és mégis hiányérzetem van, ha azonban a Szent Szellem vezet, és Isten imáját mondom, lehet, hogy csak két mondat hangzik el, de teljes megelégedés tölt el.
Azt tapasztalom, hogy mikor a Szellem vezet imádkozás közben, imáim általában egyszerűbbek és rövidebbek, mint amilyeneket magamtól mondanék. Közvetlenek, egyenesek és lényegretörőek. Elégedettséget érzek, hogy a feladatot teljesítettem, mikor Isten szerint imádkozom és nem a saját fejem után. Mikor csak magunktól imádkozunk, imáink gyakran csak a testi dolgokra és körülményekre fókuszálnak, ha azobban Isten vezet, olyan örökkévaló dolgokért imádkozunk, mint például a gondolataink és a motivációink tisztasága, és az Istennel való mélyebb kapcsolat. Kérd Istent, hogy tanítsa meg, hogy miképpen imádkozd az Ő imáit a sajátjaid helyett, és sokkal jobban fogod élvezni az imádkozást is.
ISTEN SZAVA MA HOZZÁD
Isten imáit imádkozd, ne a saját imáidat!
Scripture
About this Plan

Ezek a rövid napi elmélkedések valójában erőteljes bátorítások, melyek inspirálni fognak abban, hogy az Istennel töltött idődnek nagyobb jelentőséget tulajdoníts. Hozzásegítenek ahhoz, hogy nagyobb szenvedéllyel keresd Őt, és meghalld imádságaidra adott válaszait - az Istennel töltött több idő pedig egyre mélyíti személyes kapcsolatodat Ővele. Kezdd hát minden napodat azzal, Aki minden képzeletet felülmúló mértékben szeret, és Aki minden szükségedet be tudja tölteni!
More
Related Plans

Restore: A 10-Day Devotional Journey

Horizon Church August Bible Reading Plan: Prayer & Fasting

Overcoming Spiritual Disconnectedness

For the Love of Ruth

RETURN to ME: Reading With the People of God #16

Unapologetically Sold Out: 7 Days of Prayers for Millennials to Live Whole-Heartedly Committed to Jesus Christ

Expansive: A 5-Day Plan to Break Free From Scarcity and Embrace God’s Abundance

Raising People, Not Products

Principles for Life in the Kingdom of God
