Örök SzövetségSample

Tanuljuk meg együtt:
Azért merjük ezt mondani, mert Krisztus által teljes bizalmunk van Istenben. Nem mintha önmagunktól, a saját erőnkből képesek lennénk bármi jót tenni, hanem Isten az, aki képessé tesz bennünket erre. Igen, ő tett alkalmassá minket, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk — vagyis a Szent Szellemet szolgáljuk, nem pedig a Törvény betűjét! Az írott Törvény ugyanis megöl, a Szent Szellem pedig életet ad.
2 Korithus 3:4-6
Heti kihívás:
Milyen módon vált az életed a „törvény követőjévé”? Van olyan területe az életednek, ahol már inkább „paragrafus-rágóként” gondolkozol? Ezen a héten gondolkodj el azon, hogyan mutatja meg Isten tetteidtől függetlenül az irántad való hűségét! Miképpen léphetsz előre, és hagyhatsz fel a jog-, vagy munkaalapú mentalitással az életedben és az Istennel való kapcsolatodban?
Scripture
About this Plan

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.
More
Related Plans

You Say You Believe, but Do You Obey?

Everyday Prayers for Christmas

Never Alone

The Holy Spirit: God Among Us

When You Feel Like Roommates: 4 Day Plan to Help You Love (And Like) Your Spouse for Life

The Bible in a Month

Sharing Your Faith in the Workplace

Simon Peter's Journey: 'Grace in Failure' (Part 1)

Gospel-Based Conversations to Have With Your Preteen
