Ígéretek Minden NapraSample

A gyakorlati szükségek betöltésével is hirdetheted az evangéliumot
A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Mt 25:40
Egyszer hallottam egy történetet egy evangelistáról, aki Oroszországban az emberek között járkált és azt mondogatta nekik, hogy: „Jézus szeret téged! Jézus szeret téged!” Evangéliumi szórólapokat is osztogatott. Egyszer egy hölgy azt mondta neki „Tudod, a beszédeid és a szórólapjaid nem töltik meg az üres gyomromat!”
Ennek a történetnek van egy fontos tanulsága: Néha az embereknek úgy kell bemutatnunk Isten szeretetét, hogy először betöltjük a fizikai szükségüket, és aztán osztjuk meg velük Krisztus örömhírét.
Jézus is beszélt arról, hogy milyen fontos betölteni az emberek fizikai szükségleteit. A Máté 25-ben azt mondja, hogyha megetetjük az éhezőket, vagy megitatjuk a szomjazókat, felruházzuk a mezíteleneket, gondoskodunk a betegekről, akkor ezeket mind Neki tesszük. Megmutatta nekünk, hogy amikor gyakorlati módon segítünk valakinek, az lehetőséget teremt arra, hogy elmondjuk neki az örömhírt.
Ha valaki a saját életében kézzelfogható módon meglátja Isten szeretetét munkálkodni, sokkal könnyebben elhiszi az üzenetet, hogy Isten valóban szereti őt.
Hogyan néz ki ez a gyakorlatban? Kis dologgal is kezdődhet, például megölelni valakit, aki nem érzi, hogy szeretik. Vagy támogatni egy szolgálatot, aki segíti a betegeket vagy az éhezőket. Lehet önkéntes munkát is vállalni egy ingyenkonyhán, részt venni egy közösségi szolgálatban, vagy missziós útra menni és szolgálni más népek felé. A lehetőség határtalan, ha eldöntöd, hogy tettekkel és nem csak szavakkal szolgálsz.
Ima: Uram, szeretném a szavaimat cselekedetekkel is alátámasztani. Mutasd meg, hogyan segíthetek gyakorlati módon azoknak, akiket az életembe helyezel, hogy megtapasztalják a szereteted erejét.
Scripture
About this Plan

Kezdjed a napodat Joyce Bibliában gyökrező erőteljes és gyakorlati tanácsaival, és ezekkel térj nyugovóra is! Ez a mindennapos áhitat segít mgújítani az elmédet és felfedezed, hogy minden nap céllal és szenvedéllyel élhetsz!
More
Related Plans

Boundaries: A Biblical Perspective

Journey Through Revelation

Cherished & Chosen: A 7-Day Challenge for Single Women

Holy Spirit - Breath of God

Love at Work

Journey Through 1 & 2 Peter and Jude

From Empty to Overflow: Simple, Science-Based Strategies for Those Who Serve

Relentless Love: Reflections on the Book of Jonah

Dear Black Woman, You Are Not Alone in Your Grief
