BibleProject | Hogyan olvasd a BibliátMinta

BibleProject | Hogyan olvasd a Bibliát

6. NAP A(Z) 19-BÓL/-BŐL

6. nap: Szereplők a bibliai elbeszélésekben

Legtöbben bűnösökre és szentekre, jókra és rosszakra osztjuk fel a Biblia szereplőit. Főleg amikor gyerekeknek meséljük a bibliai történeteket. A mai videóban azt járjuk körül, hogy hogyan tárják elénk a bibliai szerzők a szereplőket, akik valójában jóval összetettebbek és erkölcsileg megalkuvóbbak is, mint ahogyan azt egyébként gondolnánk.

A szereplőket arra használják a bibliai szerzők, hogy megmutassák az olvasónak az üzenetet és ne pedig leírják azt. A bibliai elbeszélésekben kevés példa van narrátori megjegyzésekre a szereplőkről (mint József kinézete, Saul alkata, Ézsau szőrzete, stb.). A konkrét jellemzés pedig még ritkább (valakit gonosznak, jónak, igaznak, bölcsnek, bolondnak, stb. leírni). A bibliai szerzők megadják a szereplők körvonalait, de a többit neked kell kiegészítened azok alapján, amiket a szövegben olvasol.

Például:
- Ézsau szőrös, ami azt jelenti, hogy természetjáró típus, primitív és állatiasan viselkedik.
- Éli öreg és vak, ami azt jelenti, hogy szó szerint és a kapcsolataiban is vak, mert nem vesz tudomást a fiai lázadásáról.
- Saul magas, Dávid pedig alacsony, ami kiemeli ellentétes jellemüket. Saul felülről erőlteti akaratát, míg Dávid alázatosan engedi, hogy Isten emelje fel őt.

Sokszor a szereplők nevei is utalnak a történetben betöltött szerepükre.
- Saul = „akit kértek”
- Abrám / Ábrahám = kiválasztott atya / sok nép atyja
- Izráel = Istennel harcol
- Ádám = emberiség

A bibliai szerzők szeretik inkább megmutatni az emberi jellemet, mintsem értékelést adni róla. Általában nem tesznek erkölcsi megjegyzéseket, hanem egyszerűen leírják a döntéseiket és ránk bízzák, hogy azok következményeinek fényében megítéljük tetteiket.

Isten az egyetlen szereplő, aki a bibliai elbeszélések minden felvonásában szerepel, az elejétől a végéig, és ez a történetek céljára mutat. Az alapvető cél az, hogy bemutassák Isten jellemét, céljait és azt, hogy ki is Ő a történelemben.

A tervről

BibleProject | Hogyan olvasd a Bibliát

Ezt a 19-napos olvasási tervet úgy alkottuk meg, hogy bemutassa a Bibliát, annak különleges felépítését, irodalmi műfajait és egységes történetét.

More

Szeretnénk köszönetet mondani a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítéséért. További információért látogass el a https://bibleproject.com/Hungarian oldalra!