BibleProject | Hogyan olvasd a BibliátMinta

1. nap: Mi a Biblia?
A Biblia az ókori Izráel történelme során keletkezett könyvek gyűjteménye. Ez a legnagyobb hatású könyv a nyugati civilizációban és a keleti civilizáció nagy részében is. Az embereknek sokféle véleménye van a Biblia üzenetéről. De most kezdjük azzal, hogy mi is a Biblia! A mai videóból megismerheted a Biblia keletkezésének történetét, valamint a katolikus, ortodox és protestáns hagyomány szerinti formáját.
Azt is megnézzük, hogy mit mond a Biblia a Bibliáról. A 2Timóteus 3,15–17-ben a szerző, Pál a teljes Írást (ami akkoriban az Ószövetséget, a zsidó Szentírást jelentette) úgy jellemzi, mint ami „Isten-lehelte” (16. vers). Te talán olyan fordításban olvasod, amely úgy fogalmaz: „Istentől ihletett”. Itt eredetileg a theopneustos görög szó van, ami szó szerint azt jelenti, hogy „Isten-lehelte”. A Biblia szerzői így tekintettek a zsidó Szentírásra, Isten-lehelte írásokként. Pál apostol pedig hitte, hogy ebben az isteni ihletésű gyűjteményben megtalálhatjuk a szabadítást, ami Jézus által lehet a miénk (15. vers).
Bár a Biblia sok különböző könyvet tartalmaz, egyetlen nagy történetet alkot. A zsidó Szentírás egy olyan történetet tár elénk, ami Jézushoz vezet (Lukács 4,27), az Újszövetség pedig folytatja ezt a történetet, ahogyan Jézusról és tanítványairól ír, akik az Ő országát építették itt a Földön. Ez a lebilincselő történet korokon átívelve milliók életét változtatta meg életkortól, nemtől és kultúrától függetlenül.
Hogy mi is ez a történet pontosan? Megnézzük a következő alkalommal!
A tervről

Ezt a 19-napos olvasási tervet úgy alkottuk meg, hogy bemutassa a Bibliát, annak különleges felépítését, irodalmi műfajait és egységes történetét.
More
Szeretnénk köszönetet mondani a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítéséért. További információért látogass el a https://bibleproject.com/Hungarian oldalra!

