Jelenések 14
14
1És láttam, és íme egy Bárány állt a Sion hegyén és vele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára volt írva az ő Atyjának neve. 2És szózatot hallottam az égből, mint sok vizek zúgását, és mint nagy mennydörgés hangját, és hárfásoknak hangját hallottam, akik hárfájukkal hárfáztak.
3És valami új éneket énekeltek a királyi szék előtt és a négy élőlény előtt és a vének előtt, és senki sem tanulhatta meg azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. 4Ezek azok, akik nőkkel nem szennyezték be magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, bárhová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül első zsengéül Istennek és a Báránynak. 5Szájukban nem találtatott hazugság, feddhetetlenek Isten királyi széke előtt.
6És láttam egy másik angyalt repülni az ég közepén, akinél az örökkévaló evangélium volt, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot és minden nemzetségnek és törzsnek és nyelvnek és népnek. 7Hangos szóval ezt mondta: „Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget, mert eljött ítéletének órája és imádjátok őt, aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait“.
8És egy második angyal követte őt, aki így szólt: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! Mert paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek“.
9És egy harmadik angyal is követte őket, és hangosan így szólt: „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi homlokára vagy kezére, 10az is iszik Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett haragjának poharába és kínozni fogják tűzzel és kénkővel a szent angyalok és a Bárány előtt. 11Kínlódásuk füstje felmegy örökkön örökké, és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha felveszik az ő nevének bélyegét. 12Itt van helye a szentek békességes tűrésének, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét!“
13És az égből szózatot hallottam, amely ezt mondta nekem: „Írd meg: Boldogok, a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva.
Bizony azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradtságuktól és az ő cselekedeteik követik őket“.
14És láttam, és íme volt egy fehér felhő és a felhőn ült valaki, hasonló az Emberfiához, a fején arany korona volt, és a kezében éles sarló. 15És egy másik angyal jött ki a templomból, hangosan kiáltva annak, aki a felhőn ült: „Lendítsd meg a sarlódat és arass, mert a földnek aratni valója beérett“. 16A felhőn ülő sarlóját a földre dobta és learatta a földet.
17És másik angyal is jött ki a mennyben lévő templomból és annál is éles sarló volt. 18Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hangosan kiáltott annak, akinél az éles sarló volt, és így szólt: „Lendítsd meg a te éles sarlódat és szedd le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei“. 19Ledobta azért az angyal éles sarlóját a földre, és a föld szőlőit megszedte, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába. 20Megtaposták a borsajtót a városon kívül és vér jött ki a borsajtóból, amely a lovak zablájáig ért, ezerhatszáz futamnyira.
Currently Selected:
Jelenések 14: EIV
Highlight
Share
Compare
Copy
Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in
The New Testament: Life, Truth and Light
(Ujszövetseg: elet, igazsag es vilagossag)
Copyright © 2003 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.