YouVersion Logo
Search Icon

Galatákhoz 2

2
Pált elfogadják az apostolok
1Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvive Tituszt is. 2Fölmentem pedig kijelentés következtében, és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam volna. 3De még a velem levő Titusz sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög volt, 4tudniillik a belopózkodott hamis atyafiak miatt, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek, 5kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.
6A tekintélyesektől pedig (bármilyenek voltak régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét): mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek. 7Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy énreám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint Péterre a körülmetélésé 8(mert aki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között); 9és elismerve a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtották nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk: 10csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; amit is én igyekeztem megcselekedni.
11Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene álltam, mivel panasz volt rá. 12Mert mielőtt némelyek odajöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig odajöttek, félrevonult, és elkülönítette magát, félve a körülmetélkedésből valóktól. 13És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgyhogy Barnabást szintén elcsábította az ő tettetésük.
14De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangélium igazságához képest, mondtam Péternek mindnyájuk előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
15Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök, 16tudva azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből. Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
17Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást, mi magunk is bűnösöknek találtatunk, vagy Krisztus bűnnek szolgája-e? Távol legyen. 18Mert ha amiket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé. 19Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem. 21Nem törlöm el az Isten kegyelmét, mert ha a törvény által van az igazság, akkor Krisztus ok nélkül halt meg.

Currently Selected:

Galatákhoz 2: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy