Új év, megújult irgalom

Áhítat

Isten arra kér, hogy higgy, aztán buzgón dogozik azon, hogy olyan emberré gyúrjon, aki igazán hitből él.



Nem tudom, gondolkodtál-e már ezen, de a hit nem természetünkből fakadó dolog. A kétkedés - az természetes. A félelem - az természetes. Gyűjtött tapasztalataidra alapozva élni - az természetes. Az aktuális „mi lenne ha” katalógust átfuttatni az agyadon este lefekvés előtt és reggel ébredés után - az természetes. Saját gondolataidra és fizikális érzékelésedre alapozva élni - az természetes. Más életére irigykedve azon tűnődni, miért nem te vagy az ő helyében - az természetes. A valaha megszerezhetőnél több befolyásra vágyni emberek, helyzetek és helyszínek fölött - az természetes. Manipulálással olyan biztos pozícióba tornászni saját magadat, amelyben garantáltan azt kapod, amiről azt hiszed, hogy életbevágóan szükséges - az természetes. Vízszintes irányban keresni azt a békességet, amelyet csak függőleges irányban találsz meg - az természetes. Türelmetlenül várni a változást olyan helyzetekben, amelyek felett semmilyen befolyást nem gyakorolsz - az természetes. Helyet adni a reménytelenségnek, csüggedésnek, depressziónak vagy kétségbeesésnek - az természetes. Sürgés-forgással, anyagi dolgokkal, média csatornákkal, kajával vagy más anyagokkal kábítanod magadat - az természetes. Alább adni a mércét azért, hogy meg tudj birkózni a téged ért csalódással - az természetes. Hinni azonban - az egyszerűen nem természetes. 



Ezért Isten kegyelemből ad nekünk hitet. Ahogy Pál mondja az Efezusiakhoz írt levél második fejezetének nyolcadik igeversében: a hit igazából Isten ajándéka. Nincs dolog, amely jobban ellenkezne a hétköznapi, bűntől sérült emberi lény ösztöneivel, mint az Istenbe vetett hit. Persze, egy csomó dologban készek vagyunk hinni, csak éppen egy olyan Istenben nem, Akit nem láthatunk vagy hallhatunk, s Aki olyan hatalmas ígéreteket tesz, melyeket betartania lehetetlennek tűnik. Isten ad erőt ahhoz, hogy először is, hihessünk, de itt nem áll meg. Mindennapjaink helyzeteiben, helyszínein és kapcsolataiban kegyelemből azon munkálkodik, hogy olyan embereket faragjon, kalapáljon, hajlítson és gyúrjon belőlünk, akik az életüket arra a különleges, radikális hitre alapozzák, miszerint Ő valóban létezik és valóban megjutalmazza azokat, akik Őt keresik (Zsidók 11:6). 



Amikor legközelebb szembesülsz a váratlannal, egy nehéz pillanattal, amelyen nagyon nem szeretnél átmenni, emlékezz, hogy az ilyen pillanatok nem egy olyan Istent mutatnak be, Aki megfeledkezett rólad, hanem azt, Aki közel van hozzád és nagyon jó dolgot munkál benned. Kiment téged annak képzetéből, hogy saját bölcsességed, tapasztalataid, igazságosságod és erőd elégtelen forrásaira hagyatkozva is megélheted a neked szánt életet, és olyan emberré formál, aki egy különleges Isten-központú hit által vezérelt életet él. Ő a legjobb fazekas, mi pedig kezében az agyag. Mindaddig nem vesz le minket fazekas korongjáról, amíg ujjai nem formálnak minket olyan emberekké, akik igazán hisznek, kételkedés nélkül.