YouVersion Logo
Search Icon

1 Péter 5

5
1A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és Krisztus szenvedésének tanúja, és eljövendő dicsőségének részese: 2legeltessétek az Istennek közöttetek lévő nyáját, gondot viselve rá nem kényszerítésből, hanem örömmel, ne rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. 3Ne is úgy, mint akik uralkodnak a gyülekezeteken, hanem mint akik példaképei a nyájnak. 4És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját.
5Ugyanúgy ti ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedve legyetek alázatosak, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.
6Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. 7Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.
8Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el. 9Álljatok ellene, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világon lévő atyafiaitokon ugyanazok a szenvedések telnek be.
10A minden kegyelem Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket a Krisztus Jézusban, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká tenni. 11Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.
12Szilvánusz által, aki mint gondolom hű atyátokfia, röviden írtam, intve és bizonyságot téve, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok. 13Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. 14Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával.
Békesség mindnyájatoknak, akik a Krisztusban vagytok.

Currently Selected:

1 Péter 5: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy