YouVersion Logo
Search Icon

A zsidókhoz írt levél 1

1
Isten a Fia által szólt hozzánk
1Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. 2Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől#1:3 jobb felől Ez a megtiszteltetés és hatalom helye. A 13. versben is. leült a Mennyben. 4Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.
5Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:
„Te vagy a fiam,
ma lettem az Édesapád!”,#1:5 Idézet: Zsolt 2:7.
vagy ezt:
„Apja leszek,
ő meg a fiam lesz.”#1:5 Idézet: 2Sám 7:14.
6Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:
„Imádva boruljanak a Fiú elé
Isten összes angyalai!”#1:6 Idézet az 5Móz 32:43 ókori görög fordításából (Septuaginta). Ugyanez megtalálható a Holt-tengeri tekercsek egyik héber nyelvű kéziratában is.
7Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:
„Angyalait szelekké#1:7 szelekké Ez a szó azt is jelenti: „szellemekké”. teszi,
szolgáit pedig tűz lángjaivá.”#1:7 Idézet: Zsolt 104:4.
8A Fiúról viszont így beszél:
„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
9Szereted az igazságot,
és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
az öröm olaját fejedre,
s ezért emelt a társaid fölé.”#1:8–9 Idézet: Zsolt 45:6–7.
10Ezt is a Fiúról mondja:
„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
és a Menny is a kezed munkája.
11Azok el fognak tűnni,
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Azokat újakra fogod cserélni,
mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
életed évei sohasem érnek véget.”#1:10–12 Idézet: Zsolt 102:25–27.
13Isten nem mondta ezt egyik angyalnak sem:
„Ülj mellém, a jobb oldalamra,
amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!”#1:13 Idézet: Zsolt 110:1. Szó szerint: „amíg ellenségeidet lábaid alá görbítem, és olyanok lesznek, mint a királyi trón lábtartó zsámolya”.
14Az angyalok mindannyian szellemi lények, akik Istent szolgálják. Isten küldi őket, hogy segítsenek azoknak, akik majd elnyerik az üdvösséget.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy