Bár én bízhattam volna a származásomban, mégsem teszem. Ha valaki ilyen előnyökben bízik, akkor én sokkal inkább bízhatnék! Engem valóban körülmetéltek a születésem utáni nyolcadik napon! Származásom szerint Izráel népéhez — közelebbről Benjámin törzséhez — tartozom. Héber szülők héber anyanyelvű gyermeke vagyok, akárcsak minden ősöm. A Törvény követésére nézve a farizeusok közé tartoztam. Olyan buzgón és elszántan védelmeztem a vallásomat, hogy üldöztem az Eklézsiát, vagyis Jézus követőit. Senki sem találhatott hibát abban, ahogyan Mózes Törvényét követtem. Régen ezek nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek. Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert őt igazán megismerni — az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! Így hát minden mást kárba veszni hagytam, és a szemétbe dobtam, csakhogy Krisztust megnyerjem, és benne élhessek. Mert őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem. Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem — ezzel azonban kudarcot vallottam. Most viszont arra törekszem, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és hogy megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Azt kívánom, hogy egyre jobban átváltozzam, és hasonlítsak hozzá, közösséget vállalva Krisztussal a szenvedéseiben is, egészen a halálig. Mindezt pedig abban a reményben teszem, hogy én is részt fogok venni a halottak közül való feltámadásban.
Read Pál levele a filippiekhez 3
Share
Compare All Versions: Pál levele a filippiekhez 3:4-11
Save verses, read offline, watch teaching clips, and more!
YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy
Home
Bible
Plans
Videos