YouVersion Logo
Search Icon

János evangéliuma 11

11
Lázár halála
1Betániában lakott egy Lázár nevű férfi, két testvérével, Mártával és Máriával. Lázár egyszer megbetegedett. 2(Mária volt az, aki illatos olajjal kente meg és a hajával törölte meg az Úr lábát.) 3Lázár nővérei megüzenték Jézusnak: „Uram, a barátod, akit szeretsz, beteg.”
4Amikor Jézusnak átadták az üzenetet, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségét szolgálja. Ezáltal az Isten Fia fog dicsőséget kapni.” 5Jézus valóban szerette Mártát, Máriát, és Lázárt. 6Amikor azonban Jézusnak megmondták, hogy Lázár beteg, még két napig ugyanazon a helyen maradt. 7Azután ezt mondta a tanítványainak: „Menjünk ismét Júdeába!”
8Azok ezt válaszolták: „Mester, hiszen csak nemrég történt, hogy meg akartak kövezni a vallási vezetők, és újra oda akarsz menni?”
9Jézus így válaszolt: „Ugye, tizenkét óráig tart a nappal? Aki nappal jár, az nem botlik meg, mert világos van. 10De aki éjjel jár, az megbotlik, mert nincs, ami világítson neki.”
11Azután ezt mondta: „A barátunk, Lázár elaludt, de én odamegyek és felébresztem.”
12A tanítványok ezt válaszolták: „Uram, ha alszik, akkor biztosan meggyógyul majd.”
13Jézus Lázár haláláról beszélt, de a tanítványok úgy értették, hogy Lázár csak alszik. 14Jézus ezért nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt, 15de örülök, hogy nem voltam ott, mert számotokra így hasznosabb — hogy higgyetek bennem. Most azonban menjünk el hozzá!”
16Ekkor Tamás, akit Ikernek hívtak, ezt mondta a többi tanítványnak: „Menjünk, és haljunk meg Jézussal együtt mi is!”
Jézus Betániában
17Amikor Jézus megérkezett Betániába, megtudta, hogy Lázárt már négy nappal korábban egy sziklasírba temették. 18Mivel Betánia csak három kilométerre volt Jeruzsálemtől, 19a júdeabeliek közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket a testvérük halála miatt.
20Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. 21Amikor Márta Jézushoz ért, ezt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! 22De most is biztos vagyok benne, hogy bármit kérsz Istentől, megadja neked.”
23Jézus ezt felelte: „Fel fog támadni a testvéred.”
24„Igen, tudom, hogy a feltámadás idején, az utolsó napon ő is fel fog támadni” — válaszolta Márta.
25Jézus akkor ezt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is élni fog, ha már meghalt. 26Aki pedig él és hisz bennem, az soha nem hal meg. Hiszed-e ezt?”
27Márta így felelt: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, akinek el kellett jönnie erre a világra.”
28Miután ezt mondta, Márta hazament. Félrehívta a nővérét, Máriát, és szólt neki: „Itt van a Mester, és téged hív!” 29Erre Mária felugrott, és Jézushoz sietett, 30aki még mindig ugyanott volt, ahol Mártával találkozott, a falu szélén. 31A gyászolók, akik Máriához jöttek, hogy vigasztalják, látták, hogy Mária gyorsan felkel, és elindul. Azt hitték, hogy Lázár sírjához megy, hogy ott sírjon, ezért ők is utána mentek. 32Amikor Mária Jézushoz ért, a lábához borult, és ezt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
33Mária és a kísérői is sírtak. Amikor Jézus ezt látta, szelleme nyugtalan lett, és mélyen megindulva 34ezt kérdezte: „Hová temettétek Lázárt?”
„Uram, gyere, és nézd meg!” — felelték.
35Ekkor Jézus is sírva fakadt.
36Az emberek azt mondták: „Nézzétek, mennyire szerette Lázárt!”
37Mások pedig ezt mondták: „Ha meg tudta gyógyítani a vakot, miért nem mentette meg Lázárt a haláltól?”
Jézus feltámasztja Lázárt
38Jézus még mindig nagyon felindult volt, amikor odament a sírhoz, amely egy sziklába vájt üreg volt, a bejáratát pedig egy nagy kő zárta el. 39„Hengerítsétek el a követ!” — mondta Jézus.
Márta, a halott Lázár nővére felkiáltott: „De Uram, már biztosan rossz szaga van, hiszen négy napja, hogy meghalt!”
40Jézus így válaszolt: „Nem megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?!”
41Ekkor elhengerítették a követ, Jézus, pedig felnézett az égre, és ezt mondta: „Atyám, köszönöm, hogy meghallgattál! 42Tudom, hogy te mindig meghallgatsz, de azok kedvéért mondom ezt, akik itt állnak. Azt akarom, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” 43Ezután hangosan felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!” 44Ekkor Lázár, aki eddig halott volt, kijött a sziklába vágott sírkamrából. Keze és lába vászonlepedőkkel volt körültekerve, arcát pedig kendő takarta.
„Szabadítsátok ki a vásznakból, hadd menjen!” — mondta Jézus.
A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik
(Mt 26: 1–5; Mk 14: 1–2; Lk 22: 1–2)
45Ennek hatására sokan hittek benne azok közül a júdeabeliek közül, akik Máriát a sírhoz kísérték, és látták, amit Jézus tett. 46Néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és nekik is elmondták, hogy Jézus feltámasztotta Lázárt. 47Emiatt a főpapok és a farizeusok összehívták a Főtanácsot. Amikor összegyűltek, ezt kérdezték egymástól: „Most mitévők legyünk? Ez az ember tényleg sok csodát tesz! 48Ha engedjük, hogy ezt folytassa, a végén majd mindenki hinni fog benne! Azután majd jönnek a rómaiak, elveszik tőlünk a Templom és a nép fölötti irányítást!”
49Akkor Kajafás, a Főtanács egyik tagja, aki abban az évben a főpap volt, ezt mondta: „Nem tudtok ti semmit! 50Nem értitek, hogy jobb, ha csak egy ember hal meg a nép helyett, mintha az egész nemzet elpusztul?”
51Ezt azonban nem magától mondta, hanem prófétált, mivel abban az évben ő volt a főpap. Ez a prófécia azt jelentette, hogy Jézusnak meg kell halnia a népért. 52De nem csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszéledt gyermekeit összegyűjtse, és eggyé tegye.
53Ettől a naptól kezdve a vallási vezetők már arról tanácskoztak, hogyan végezzenek Jézussal. 54Emiatt Jézus többé nem mutatkozott nyilvánosan a júdeabeliek között. Tanítványaival együtt elvonult egy pusztához közeli városba, Efraimba.
55Közeledett a zsidók nagy ünnepe, a páska. Ezért vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy még az ünnep előtt elvégezzék a megtisztulási szertartásokat. 56A Templom területén nagy tömeg gyűlt össze. Az emberek keresték Jézust, és egymástól kérdezgették: „Mit gondoltok, talán nem is jön fel az ünnepre?” 57A főpapok és a farizeusok pedig kiadták a parancsot, hogy ha valaki tudja, hol van Jézus, azonnal jelentse, mert le akarták tartóztatni őt.

Currently Selected:

János evangéliuma 11: EFO

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy