Új év: Tiszta lapMinta

Élet új hozzáállással
Az egyik legjobb módja, hogy jobb életet éljünk, ha jobb a hozzáállásunk. Ha Jézus Krisztus követői vagyunk, új teremtmények vagyunk. Következésképpen, az életünk minden területére vonatkozólag egy megújított hozzáállásunk lehet. Arról is kapunk utasítást, hogy milyen hozzáállással kellene rendelkeznünk. Az a fajta hozzáállás ez, ami új életszemléletet ad és tartós frissességet eredményez az életünkben.
A Filippi levél 2. fejezetében Pál azt írja, hogy az az indulat kellene bennünk legyen, ami Jézusban volt, nem pedig az elbukott emberiségre jellemző indulat. Úgy kellene megközelítenünk az életet, ahogy Jézus tette. Számunkra az a természetes, ha a döntéseinket önzésből és önhittségből hozzuk meg, a saját érdekeinknek megfelelően, magunkat többre tartva másoknál. Más szavakkal, van egy büszke és önző hozzáállásunk, ami szinte mindig a saját szükségünket és vágyunkat helyezi előtérbe másokkal szemben. Ez a fajta indulat biztosan csökkenti az életminőségünket, mivel sérülést okoz a kapcsolatainkban és elégedetlenséget hoz magával, mert eléri, hogy mindig valami többre vágyjunk. Azt mondják nekünk, hogy ugyanaz az indulat legyen bennünk, mint Jézusban. Ez az indulat azonban teljesen más, mint a mi normál viselkedésünk.
Jézusnak minden oka megvolt rá, hogy büszke legyen, telve legyen önmagával, és visszaéljen azzal a ténnyel, hogy Ő Isten. Ám Jézus nem próbált előnyt szerezni ebből a státuszából. Emberi testet öltött, és kisbabaként jött közénk. A kezdetektől alázatos volt, hiszen egy istállóban született. Az első ágya egy jászol volt. Szerényen érkezett és szerény családban nőtt fel, egy jelentéktelen városkában.
Egész földi élete során szolgaként élt. Ő maga mondta, hogy azért jött, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy mások szolgáljanak Neki. Teljesen engedelmes volt az Atyához, és végül fel is áldozta Önmagát az emberiségért. Önzetlen volt, nem önző; engedelmes, nem önfejű; és nem azt kereste, hogy mit gyűjthet, hanem hogy hogyan adhat oda mindent.
Ez a Jézus, akinek egész életében helyes volt a hozzáállása, most azoknak a szívében él, akik Neki adták az életüket. A Szentlélek erőt ad ahhoz, hogy képesek legyünk Hozzá hasonlóan élni.
Most, hogy itt az új év, eljött az idő, hogy megéljük ezt az önzetlen, áldozatkész szeretetet, és hogy minden egyes nap hagyjuk, hogy ez bennünket is átalakítson.
Szentírás
A tervről

Egy új év új kezdetet és újrakezdést jelent. Itt az ideje az újraindulásnak, a felfrissülésnek, és hogy arra koncentrálj, ami a legfontosabb az életedben. A valaha volt legjobb év azzal kezdődik, hogy tudod, Jézusban újjá lettél. Kezdj új életet az új évben!
More
Kapcsolódó tervek

Himnusz:Kegyelem az életedben

Szilárd alap

Jézusban maradni – A gyümölcsöző élet kulcsa

„Bizony hamar eljövök!”

Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni

A NÉGY: Az Evangélium üzenete négy egyszerű igazságon keresztül

Az „Imádkozom Érte”

A hűségesen kereső Isten – Aki visszavezet minket magához

Mi életem célja? Szeretni Istent és embertársaimat
