Új év: Tiszta lapMinta

Élet Új Hozzáféréssel Istenhez
Jézus halálának pillanatában Isten valami sorsfordítót tett. A kárpit, ami a Templomban lévő Szentek Szentjét elválasztotta, „felülről az aljáig kettéhasadt”.
Bár ez egy valós, fizikai esemény volt, igazi jelentősége abban rejlik, amit szimbolizált. A zsidó emberek számára a Szentek Szentje tiltott terület volt. Csak a főpap léphetett be oda, és még akkor is szigorú szabályokat kellett betartani. A Szentek Szentje azért volt olyan különleges, mert ez volt az a hely, ahol Isten kézzelfogható módon tartózkodott.
A szövetség ládáját a Szentek Szentjében helyezték el, a láda tetejét pedig az „engesztelés helyének” nevezték. Az engesztelés helye felett lebegett Isten dicsőséges jelenléte. Ha tehát valaki belépett a Szentek Szentjébe, az az Isten jelenlétébe lépett be. Csakhogy senki sem léphetett be oda – kivéve a főpapot évente egyszer, és ő is csak háttal Isten jelenlétének.
Jézus kereszthalála mindezt megváltoztatta. A tökéletlen állatáldozatok helyett, amelyek a bűnök átmeneti bocsánatára szolgáltak, Jézus lett mindenek hibátlan, tökéletes és teljes áldozata. Így tehát Ő a mi tökéletes Főpapunk, aki tökéletes áldozatot mutatott be. Ezáltal férhetünk hozzá Istenhez állandóan. Most már nem választ el bennünket függöny az Ő jelenlététől. Jézus által teljes hozzáférésünk van Istenhez.
A zsidókhoz írt levél 4. fejezete éppen arról tanít, hogy ez az új hozzáférés megváltoztatja az életünket. Hozzáférünk Isten irgalmához és kegyelméhez. Bátran, bizalommal léphetünk Isten trónjához, ahol biztosan irgalmat és kegyelmet kapunk. Nem kell háttal tolatnunk befelé, mint annak idején a zsidó főpapoknak. Most már új és más hozzáférésünk van az Úrhoz!
A rómaiakhoz írt levélben Pál azt mondja, hogy Isten befogadott bennünket az Ő családjába, János pedig szó szerint kimondja, hogy azok, akik Krisztusban bíznak, „Isten gyermekeinek” hívatnak.
Ezek a szentírási részletek olyan sok reményt adnak! Nem kell úgy rejtőzködnünk, mint Ádámnak és Évának, ha bűnt követünk el. Ha felfedezzük az Isten irgalmához való hozzáférésünket, egész évben képesek leszünk újra és újra megújítani az életünket!
Szentírás
A tervről

Egy új év új kezdetet és újrakezdést jelent. Itt az ideje az újraindulásnak, a felfrissülésnek, és hogy arra koncentrálj, ami a legfontosabb az életedben. A valaha volt legjobb év azzal kezdődik, hogy tudod, Jézusban újjá lettél. Kezdj új életet az új évben!
More
Kapcsolódó tervek

Himnusz:Kegyelem az életedben

Szilárd alap

Jézusban maradni – A gyümölcsöző élet kulcsa

„Bizony hamar eljövök!”

Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni

A NÉGY: Az Evangélium üzenete négy egyszerű igazságon keresztül

Az „Imádkozom Érte”

A hűségesen kereső Isten – Aki visszavezet minket magához

Mi életem célja? Szeretni Istent és embertársaimat
