Olvasóterv információk

Megváltozott élet: EgyedülállókéntMinta

Living Changed: When You’re Single

5. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

Szabadság


Jézus azért jött el, hogy megszabadítson minket. Nem csupán a bűneinkből, hanem a múltban szerzett sebeinkből is, a tehetetlenségből, vagy olyan dolgok hajszolásából, amelyek kiüresítenek bennünket. Sokunkat csalódottság, sérelmek és teljesítetlen elvárások nehezítenek el, de Isten azt akarja, hogy teljes életet éljünk.



Felnőttkorom legelején elhittem, amit a világ mond, hogy a boldogsághoz egy férfira van szükségem. Kétségbeesetten férjre vágytam. Örökké tartó esküvőt akartam, boldog családi fotókat, a teljes álomcsomagot! Nem akartam betölteni a harmincat egyedülállóként és gyermektelenül. Nem akartam egyedül lenni. Így hát minden erőmmel imádkoztam egy férjért. 



Azonban gyorsan rájöttem, hogy minden okom, amiért férjet akartam, téves volt. Az imáim aprók voltak, és teljesen öncélúak. El voltam foglalva a férj után sóvárgással, amikor abban kellett volna elmerülnöm, ami valóban betöltene – Istent ismerni és érte élni. Most már tudom, hogy nem egy férj fog megtartani. Ha eljön a házasság ideje, az hab lesz a tortán. Ez lesz az a kis plusz amellett, ami igazából megtart – és ami nem más, mint Jézus. 



Szingliségem évei alatt megtanultam, hogy Isten még a várakozásban is jó. Még a csalódottságban, fájdalmakban és bizonytalanságban is hűséges. Az életem ma másképp néz ki, mint azt elképzeltem, de jobb, mint amit valaha is álmodtam. Szabadságban élek, tudván, hogy nem kell egy olyan formába kényszerítenem magam, amilyenre nem is terveztek. Teljesen átadtam magam, meggyógyultam, és reményem van az elkövetkező dolgokban. Még mindig vannak álmaim a családról, de teljes vagyok az Úrral.



Ha úgy érzed, hogy az életednek többnek kellene lennie, mint amit most élsz, akkor arra bíztatlak, hogy még jobban támaszkodj Istenre. Isten számodra alkotott tökéletes terve sokkal nagyobb, mint csupán adni melléd valakit. Benne találhatsz gyógyulást a múltadból, vigaszt és célt a várakozásodban, és reményt az elkövetkezendőkhöz.



A teljes életet élni azt jelenti, hogy ismerjük, szeretjük és követjük Jézust. Az öröm abból fakad, hogy bensőséges kapcsolatban élsz Jézussal, és elhiszed, hogy éppen ott vagy, ahol Ő akarja, hogy legyél. A béke annak tudatában rejlik, hogy bár nem láttad, hogy szíved minden vágya megvalósul, de rábízhatod Istenre jelenedet és jövődet. Teljesen Neki élni – ez jelenti a szabad életet.


Nap 4

A tervről

Living Changed: When You’re Single

Mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogy fog festeni az életünk. Talán úgy képzelted el, hogy mostanra már házas leszel, de ehelyett gyötör a magány, a reményvesztettség. Az igazság az, hogy nem kell házasnak lenn...

More

Szeretnénk megköszönni ennek a tervnek az elkészítését a Changed Women's Ministries-nek. Bővebb információ angol nyelven itt található: http://www.changedokc.com

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint