Olvasóterv információk

Félelem elleni vakcina - 3. részMinta

Félelem elleni vakcina - 3. rész

3. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

CSATÁHOZ ÖLTÖZVE


A Biblia egy katonai párhuzam segítségével írja le, hogy Jézus követőiként miként kell felkészülnünk az ördög támadásaira, jöjjön az akár félelem, kísértés, bűn, betegség vagy nehézség formájában.


Ezt a jól ismert hasonlatot Pál apostolnak az efézusiakhoz írt levelében találjuk: „Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által.” (Efézus 6:10-18)


Pál az ókori Római Birodalom harcosának képét használja, aki mielőtt harcba bocsátkozik az ellenséggel, magára ölti teljes harci felszerelését. Azt tanítja, hogy ugyanilyen módon kell nekünk is magunkra vennünk a teljes rendelkezésünkre álló szellemi fegyverzetet, hogy készen álljunk minden ütközetre. Szellemi fegyverzetünk alkotórészei védekező és támadó fegyverek, amelyek mindegyike szellemi életünk védelmére szolgál, konkrét funkciója van, és biztosítja azt a védelmet számunkra, amelyre oly nagyon rászorulunk.


A Pál felsorolásában említett üdvösség, hit, megigazulás és békesség nem csupán keresztény erények - valójában alkotórészei szellemi fegyvertárunknak. Szükségünk van ezekre az erényekre ahhoz, hogy jól tudjunk tanúskodni Jézusról, de ahhoz is, hogy hatékony harcosok legyünk Jézus hadseregében. A békesség gyermekei vagyunk, ugyanakkor egy háborúban kell megállnunk a helyünket, harcos katonákként. Ez azt jelenti, hogy arra rendeltettél, hogy harcolj az ellenséggel és győzelmet is arass, hiszen Isten a te Atyád! A Példabeszédek 24:10 azt írja, „Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd.” Azért öltjük magunkra az üdvösséget, a hitet és a megigazulást, hogy erősen meg tudjunk állni az ördög ellenünk készült fegyvereivel szemben.


Van még egy fegyver arzenálunkban: az, amellyel a legnagyobb csapást mérhetjük a sötétség királyságára. Ez a leghatalmasabb szellemi fegyver, melyet ember ismer, és az egyetlen erő, amely elég hatalmas ahhoz, hogy Sátánt most és mindörökre legyőzött ellenséggé tegye. Kitaláltad már, hogy melyik fegyverről van szó? Igen, ez Jézus drága vére! Jézus a kereszten aktiválta ezt a termonukleáris bombát, a pokol hordáira eresztve azt. A kereszten kiontott vére örökre megváltoztatta minden további csata végkimenetelét, méghozzá a sötétség királysága fölött aratott totális és végleges győzelemmé! Jézus már győzelmet aratott a pokol és a halál felett! Csak rajtunk múlik, hogy ezt elhisszük-e, majd ehhez az igazsághoz igazítjuk-e az életünket. „És ők legyőzték azt a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig.” (Jelenések 12:11) Egyedül azoknak van okuk a félelemre, akik - érthetetlen módon- még mindig a sötétség oldalán küzdenek. Mi viszont, Isten minden fegyverével felruházva készen állunk minden csatára, annak tudatában, hogy már győztesekké lettünk Jézus vérének ereje által!



Szentírás

Nap 2Nap 4

A tervről

Félelem elleni vakcina - 3. rész

Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vak...

More

Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint