Olvasóterv információk

Megadom magam: Inspiráló tanúságtételek elítéltek tollábólMinta

I Surrender: Inspirational Devotions Written by Prisoners

1. NAP A(Z) 4-BÓL/-BŐL





VAK VOLTAM, DE MOST MÁR LÁTOK

„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében. Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” —2 Korinthus (HUNB)12:9


Az én életem egy sikertörténet volt, az amerikai álom beteljesedése. De egyszerre felismertem, hogy Isten nem az én sikeremet akarta felhasználni arra, hogy másokat a börtönben segítsek. Az általam elért eredmények semmit sem jelentettek Isten tervében. Nem, életem igazi öröksége a legnagyobb hibámból indult ki - egy börtönviselt ember voltam. Legnagyobb szégyenem – börtönbe kerülésem – a kezdete volt életem Isten általi nagyszerű használatának. Isten az egyetlen tapasztalatomat választotta, amelyikben nem tudtam megdicsőülni, az Ő dicsőségére.


A szembenézés ezzel a döbbenetes igazsággal ráébresztett, hogy az életem a feje tetejére állt. Meglepetten értettem meg, hogy rossz szemszögből tekintettem az életemre. De most már látom: amikor elvesztettem mindent, amiről azt gondoltam, hogy Chuck Colsont nagyszerű emberré teszi, csak akkor találtam meg az igazi önmagam, akivé Isten tenni akart, és azt, hogy mi az életem igazi értelme.


Nem az számít, mit teszünk, hanem az, amit a felséges Isten rajtunk keresztül hajt végre. Isten országa ellentmondásokkal teli, ahol a győzelem vereségen keresztül, gyógyítás megtörtségen, és önmagunk megtalálása saját magunk elvesztése után jön. Természetesen így történt ez az én életemben is. Ha te is a kudarc völgyében jártál, imádkozom, hogy a tiédben is így legyen.


—Chuck Colson


IMA: Uram, köszönöm, hogy a Te kegyelmed elég minden szükségletünkre. Engedd meg, hogy megtaláljuk a célunkat és értékünket Tebenned, most és mindörökké. Ámen.

Szentírás

Nap 2

A tervről

I Surrender: Inspirational Devotions Written by Prisoners

A Biblia a megváltás, szabadság és remény könyve. Az oldalai tele vannak dinamikus és megtört akaratú szereplőkkel, akik válaszokat keresnek. Bizonyos tekintetben azokhoz a korábbi elítéltekhez hasonlítanak, akik azokat ...

More

Szeretnénk megköszönni a Prison Fellowship szervezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: https://www.prisonfellowship.org/resources/subscribe/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint