Olvasóterv információk

Békességet keresveMinta

Missing Peace

7. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Békesség a jövő felől



Mindannyiunkkal fordult már elő, hogy nem tudtuk, mit hoz a jövő. Ilyenkor gyakran érezhettük azt, hogy nem csupán békességünk nincsen, de aggódunk és szorongunk is a holnap felől. Ma megnézzük, hogyan lehet ilyen helyzetekben mégis békességünk.



Lehet, hogy nem tudjuk mit hoz a jövő, de azt tudjuk, hogyan végződik majd – Jézus visszajön és mindent helyretesz. A Jelenések könyve ezt írja:



És letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” Jelenések 21:4-5 HUNB


Ennek a tudatában már lehet békességünk, mert bármi jön, és bármivel is küzdünk, végül Isten mindent újjáteremt majd.



Jézus erre tanít minket János evangéliumának 14. fejezetében is, amikor a tanítványoknak azt mondja, ne aggódjanak azon, hová megy, mert Ő helyet készít nekünk az Ő Atyja házában. Emiatt lehet a jelenben is békességünk, mert tudjuk, hol leszünk a jövőben.



Ez persze nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel kell várjuk az örökkévalóságot, hanem azt, hogy a békességünk által vezérelve még inkább terjesszük Isten királyságát a Földön azzal, hogy békét teremtünk, megosztjuk a hitünket, szeretjük és szolgáljuk egymást és az Ő dicsőségére élünk. Amikor ugyanis ezeket tesszük, az Ő békéjét hozzuk el ebbe a romlott világba.



Pál imádsága még inkább tanít arról, hogyan várjuk Jézust:



Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 1 Thesszalonika 5:23


Amikor tehát békességet keresel, sose feledd, hogy a valódi béke egyedül az Úrtól jön. Egyedül Ő tudja újraformálni az életünket, és ahogy Őt keresed, próbáld az emberekkel is megosztani azt a békességet, amit majd Tőle kapsz.



Ezt a békességet pedig senki és semmi sem veheti el, ugyanis a békességünk egy személy, akit Jézusnak hívnak. Így advent alatt, amikor Jézus születésére gondol az egész világ, gondoljunk arra is, hogy várjuk Őt. Várjuk Őt aktívan, békességgel és bizalommal, mert Ő jó, és Ő az a hiányzó béke, amire mindannyiunknak szüksége van.



Imádkozzunk: Istenem, köszönöm hogy elküldted Jézust, mint a mi békességünket. Tölts be a Te örömöddel és békességeddel, segíts Benned bízni és várni Rád. Odaadom neked az összes terhem és bízom Benned, hogy te hordozol. Vezess engem és tégy béketeremtővé, mutasd meg, hogyan terjeszthetem a te királyságod a Földön. Jézus nevében, Ámen.
Nap 6

A tervről

Missing Peace

Lehet-e békességünk mikor minden a feje tetejére áll? Röviden: igen, de nem a saját erőnkből. Egy ilyen kemény év után lehet, hogy sokunkban vannak kérdések. Ebben a hétnapos olvasótervben Pastor Craig Groeschel igehirde...

More

Szeretnénk megköszönni a Life.Church gyülekezetnek, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a www.life.church weboldalon találsz, angol nyelven

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint