Olvasóterv információk

Kitérők: tanulságok József történetébőlMinta

Detours: Lessons From Joseph

6. NAP A(Z) 6-BÓL/-BŐL

Mindent Isten irányít


Az egyik legfontosabb, amit keresztényként megtapasztalhatsz az életed során, az az isteni gondviselés. Természetesen ehhez először is elengedhetetlen az evangélium: meg kell ismerned, hogyan juthatsz hitre és örök üdvösségre Jézus Krisztus és a bűneid megváltása által.


Másodszor pedig, az üdvözülés felismerése után azzal is fontos tisztában lenned, hogy a keresztény életedben jelen van a gondviselés. A történelem útjait Isten gondoskodó keze egyengeti.


Az 1Timóteus 6:15 is arra emlékeztet minket, hogy Isten mindenek felett uralkodik, és általa minden esemény időzítése tökéletes. Azt olvassuk, hogy „…ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura” (HUNB).


Isten mindenhatósága azt jelenti, hogy uralja, irányítja és fenntartja az általa teremtett világot. Csakis Övé az utolsó szó. Egyszerűen nincs semmi, ami fölött Istennek ne lenne hatalma. Nincs olyan esemény, amit nem Ő irányít. Nincs olyan körülmény, amit nem Ő engedett vagy teremtett meg.


Nem a főnöködé az utolsó szó.


Nem a házastársadé az utolsó szó.


Nem a szüleidé az utolsó szó.


Nem az egészségedé az utolsó szó.


Még csak nem is a tiéd az utolsó szó.


Isten alkotta ezt a világot, és benne mindent – és Ő uralkodik mindezek felett. Biztosak lehetünk tehát abban is, hogy a kitérők okkal vannak jelen az életünkben, és mindig a javunkat szolgálják.



Ha szeretnéd jobban megismerni Dr. Tony Evans „Detours” című Biblia tanulmányát, akkor ezt a LifeWay.com/Detours angol nyelvű oldalon teheted meg.


Nap 5

A tervről

Detours: Lessons From Joseph

Ebben a rövid elmélkedésben Dr. Tony Evans József hősies hitén, életén és történetén keresztül mutatja meg, hogy Istent sokkal jobban érdekli a személyes fejlődésed, mint a megérkezésed. Akárcsak József, az elrabolt, szo...

More

Szeretnénk megköszönni a LifeWay szolgálatnak, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a következő weboldalon találsz, angol nyelven: https://www.lifeway.com/en/product-family/detours?vid=detours

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint