Olvasóterv információk

Kitérők: tanulságok József történetébőlMinta

Detours: Lessons From Joseph

2. NAP A(Z) 6-BÓL/-BŐL

Felújítás alatt


Lelkipásztorként mentorálással és tanácsadással is foglalkozom. Elég nagy a gyülekezetem, úgyhogy képzelheted, milyen sok telefonhívást kapok. Őszintén mondhatom, hogy nagyon szeretem a lelkészi munkámnak ezt a részét. Nemrég egy férfi a gyülekezetből személyesen keresett fel az otthonomban. Nehéz időszakon ment keresztül akkoriban.


Lehorgasztott fejjel ült a nappalimban, majd felpillantva rám ezt mondta: „Tiszteletes Úr, az az érzésem, hogy az én kitérőm találkozott egy másik kitérővel, összeházasodtak, és lett egy gyermek kitérőjük.” Más szóval úgy érezte, hogy sorra érik egymást a különféle kitérők az életében, és ahelyett, hogy egy értelmes állapotba juttatnák őt el, továbbra is csak ismétlődnek és sokasodnak.


Könnyen érezhetsz hasonlót, miközben Isten az életed célja felé vezet téged. Ennek az az oka, hogy Istennek még tennie kell néhány változtatást, mielőtt odaérhetnél. Akárcsak egy utazás során, az életben is azért van szükség kitérőkre, mert előttünk útépítés vagy felújítás zajlik. Ha egy autópályán elterelés van, annak többnyire az az oka, hogy a munkások éppen megpróbálnak valamit megjavítani, felépíteni vagy fejleszteni.


Hasonlóképpen Isten is azért visz minket egy kerülőútra, mert éppen munkálkodik valamin az életünkben. Egyértelmű, hogy a kitérők kellemetlenül érintik az embert. Letérítenek az utadról, és tovább tartanak, mint ameddig az utazásodat eredetileg tervezted. Mégis szükség van rájuk. Istent jobban érdekli a fejlődésed, mint a megérkezésed. Jobban törődik a jellemeddel, mint a kényelmeddel, és fontosabb neki a megtisztulásod, mint a teljesítményed.


Szentírás

Nap 1Nap 3

A tervről

Detours: Lessons From Joseph

Ebben a rövid elmélkedésben Dr. Tony Evans József hősies hitén, életén és történetén keresztül mutatja meg, hogy Istent sokkal jobban érdekli a személyes fejlődésed, mint a megérkezésed. Akárcsak József, az elrabolt, szo...

More

Szeretnénk megköszönni a LifeWay szolgálatnak, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a következő weboldalon találsz, angol nyelven: https://www.lifeway.com/en/product-family/detours?vid=detours

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint