Ki Vagyok Jézusban: Mit Jelent a Krisztusi Identitás?Exemple

Jézusban győztes vagyok
Olvasd el: 1 János 4:4
IMÁK: 1 János 4:4
„Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van.”
Elmélkedés
Az identitásról folytatott tanulmányunk során megtanultuk, hogy az, akik vagyunk, nem azon áll, mit tettünk mi, hanem azon, kicsoda Isten és Ő mit tett értünk. Ha az identitásunk a lakóhelyünktől, a foglalkozásunktól vagy a körülményeinktől függ, akkor csalódni fogunk és elbátortalanodunk, amikor ezek a dolgok megváltoznak. Ha egy olyan identitásra támaszkodunk, amely szilárdan azon alapszik, kinek mond bennünket Isten és azon, mit tett értünk Jézus, akkor bármi is történjék körülöttünk, semmi sem fogja megváltoztatni vagy megingatni az örömünket és békességünket.
János apostol levelének célja az volt, hogy emlékeztesse a hívőket Jézus valódi természetére: teljesen Isten és teljesen ember. Akkoriban hamis tanítók jelentek meg, akik tagadták, hogy Jézus lenne a Messiás. János azonban azzal bátorít minket, hogy már felülkerekedtünk ezeken a hamis tanítókon, mivel a Szent Szellem él bennünk, és segít észlelni és legyőzni a hamis tanításokat.
Az 1 János 4:4 arra az identitásra emlékeztet bennünket, amely Isten gyermekeiként a miénk. Isten gyermekeiként fel vagyunk vértezve a Szent Szellemmel és egyesültünk Krisztusban. Jézusban új teremtés vagyunk, megbocsátottak nekünk, igazak vagyunk, megmenekültünk, el vagyunk pecsételve, meg vagyunk váltva, meg vagyunk mentve, szabadok vagyunk, szeretnek minket, elfogadtak minket, örökbe fogadtak, kiválasztottak, ismernek, okkal születtünk, áldottak vagyunk, fel vagyunk készítve és erőt kaptunk. Állampolgárságunk a Mennyben van Isten többi gyermeke között, és identitásunk a hívők közösségével kínál számunkra egységet – ez az ajándék pedig sokkal többet ér, mint a világ individualizmusa és versengése.
Az vagy, akinek Isten mond. Az Övé vagy.
Ima
Istenem, olyan sok hang próbál eltéríteni engem a Te Igéd igazságától és attól, akinek Te mondasz engem. Köszönöm Neked a Szent Szellem ajándékát, aki segít azonosítani és legyűrni a hazugságokat, hogy teljes mértékben arra az identitásra támaszkodjak, amely a Te gyermekedként az enyém. Ámen.
Écritures
À propos de ce plan

A „Ki vagyok Jézusban: Mit jelent a krisztusi identitás?” egy négy hetes tanulmány arról, hogy kik vagyunk Krisztusban. Akkor értjük meg valódi identitásunkat, ha arra az igazságra összpontosítjuk a figyelmünket, hogy kik vagyunk Jézussal egyesülve, mit adott Ő nekünk áldozatán keresztül, és hogyan pecsételt el minket mint Isten gyermekeit. Ahogyan a hitünk erősödik, úgy nőhet a bizonyosságunk és bizalmunk is arra nézve, hogy kik vagyunk Őbenne.
More
Plans suggérés

Mère, Ton Amour Reflète Dieu

La crainte de Dieu

3 choses à faire lorsqu'on prie pour un malade

À la rencontre du calme dans ta vie

La Joie inébranlable : Concourir pour plus qu'une victoire

Retrouvez votre premier amour

Prendre congé de Dieu ou avec Dieu ?

Ne confonds pas onction et autorité, cela pourrait te coûter cher !

Guide biblique de l'auto-délivrance
