Jézusban maradni – A gyümölcsöző élet kulcsaMinta

Szerda / A bennünk munkálkodó Isten
Olvasd el!: Filippi 2:12–13 (EFO)
IMÁK: Filippi 2:12–13 (EFO)
„Szeretett testvéreim, ti mindig hallgattatok rám, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még sokkal fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik! Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.”
Elmélkedés
Drága Barátnőm, Isten folyamatosan munkálkodik az életedben, még akkor is, amikor nem veszed észre. Az elhívásunk kéz a kézben jár azzal, hogy tudatosan hitben élünk, mégis Isten maga az, aki bennünk munkálkodik mindeközben. Ő adja meg nekünk a vágyakozást és az erőt ahhoz, hogy akarata szerint éljünk.
Elmerülni Jézusban, az Ő jelenlétében létezni szüntelenül azt jelenti, hogy kapcsolatban maradunk Vele, a Szőlővel, és engedjük, hogy Isten átformáljon bennünket. Jézusban maradni nem egyenlő a tökéletességgel, és nem is biztosít azonnali változást. Napról napra át kell adnunk magunkat Isten belső, alakító munkájának, és hinnünk kell, hogy Ő hűségesen befejezi azt, amit elkezdett. Amikor Jézus közelében vagyunk, hirtelen elkezdjük meglátni, ahogyan a vágyaink megváltoznak, a szívünk meglágyul, az életünk pedig a Lélek gyümölcseit kezdi teremni. Minden Igéjével töltött pillanat, minden elsuttogott imádság és minden apró lépés, amikor átadjuk magunkat Neki, ennek az egészen különleges folyamatnak a része.
Bár a Biblia arra hív minket, hogy „folytassuk üdvösségünk munkálását”, a Szentírás azt is világossá teszi, hogy erre egyedül azért lehetünk képesek, mert Isten lehetővé teszi. Ő jól tudja, hogy Nélküle teljesen tehetetlenek vagyunk – képtelenek arra, hogy bármilyen gyümölcsöt teremjünk. Az Úr arra kér minket, hogy fogadjuk el, ismerjük be gyengeségeinket, hogy aztán hittel, Tőle kérhessük el mindazt, ami a bűn feletti diadalmaskodáshoz és egy győzedelmes keresztény élethez szükséges.
Isten hitünk forrása és fenntartója is. Ha jelenlétében maradunk, rajtunk keresztül munkálkodik, hogy tartós gyümölcsöt teremjünk – dicsőséget hozva Neki és áldásként szolgálva mások felé.
Ima
Drága Jézus, köszönöm, hogy munkálkodsz bennem, formálod a szívemet, és erőt adsz, hogy akaratod szerint éljek. Segíts, hogy minden nap Benned elmerüljek, és olyan gyümölcsöt teremjek, amely Téged dicsőít. Ámen.
Szentírás
A tervről

A tanulmány keretében egy hat hetes utazásra indulunk Jézus hívásának kellős közepébe, hogy megmaradjunk Őbenne. A tanulmányban megvizsgáljuk, mit jelent Jézusban maradni, naponta közel kerülni Hozzá és hagyni, hogy az Ő élete átjárja a miénket.
More
Szeretnénk köszönetet mondani Love God Greatly Hungary nak, hogy biztosította ezt a tervet. További információért látogasson el a következő oldalra: hungarian.lovegodgreatly.com
Kapcsolódó tervek

Himnusz:Kegyelem az életedben

„Bizony hamar eljövök!”

Jézusban maradni – A gyümölcsöző élet kulcsa

A MAG

A NÉGY: Az Evangélium üzenete négy egyszerű igazságon keresztül

Szilárd alap

Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni

Az „Imádkozom Érte”

A hűségesen kereső Isten – Aki visszavezet minket magához
