Hőn SzeretettMinta

Lehetek veled teljesen őszinte?
Életem egyik legfájdalmasabb időszakáról szeretnék mesélni.
Kihasználtak és megloptak. Szégyelltem magam. Az emberek, akikről azt feltételeztem, hogy mellettem maradnak majd, elhagytak. Az emberek, akikről azt feltételeztem, hogy megvédenek majd, nem védtek meg. Elhagyatottnak és nemkívánatosnak éreztem magam. Minden megtakarításunkat egy olyan projektbe fektettük, amelyről azt gondoltuk, hogy Isten a megvalósítására hív minket, de számos fájdalmas ok következtében az egész széthullott. Elveszítettük minden megtakarításunkat és üres kézzel maradtunk. Össze voltunk zavarodva, és nem tudtuk, hogyan állhatnánk talpra megint. Szégyelltem magam, és úgy éreztem, legyőztek.
A múltam sebei ismét szétnyíltak. A legyőzöttség örvényébe kerültem. Elveszítettem azt, aki voltam.
Volt azonban egy döntés, amit meghozhattam. És ez a döntés előtted is ott áll.
Úgy döntesz, hogy hagyod, hogy mások véleménye és a körülményeid fájdalma határozzon meg és irányítson?
Vagy úgy döntesz, hogy harcolni fogsz az elmédért, a gondolkodásmódodért és az életedért?
Idővel elhatároztam, hogy úgy fogok az életemért harcolni, hogy az Istennel töltött minőségi időért harcolok.
Elég volt a „gyorsan letudomból” és a sekélyességből.
Csak azáltal állhattam talpra újra, hogy elkezdtem komolyan venni Istent, Neki ajánlottam magamat, és keményen küzdöttem azért, hogy az Ő hangja legyen a leghangosabb az életemben. Elkezdtem egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a Vele töltött időre, nagyon specifikus dolgokért imádkozni, valamint lassan olvasni a Szentírást, hogy lássam, mit mond rólam az Úr.
Amikor elkezdtem magamat az Ő szemszögéből látni, fáradt lelkembe újra visszatért az élet.
Nem tudom, neked milyen hazugságokat mondtak. De Isten máshogyan hív téged.
Ha elhagyatottnak vagy egyedül érzed magad… tudd, hogy több vagy annál, mint amit mások mondanak rólad. Jézus a Barátjának hív téged (János 15:15).
Ő szeret és kedvel téged. Veled van. Vigyáz rád. A te oldaladon áll. Melletted van.
Isten Barátja. Ez a te neved.
Ha úgy érzed, hogy a régi neveid, a gondolkodásmódod vagy az emberi vélemények megbénítanak… tudd, hogy több vagy annál, mint amit mások mondanak rólad. Új Teremtmény vagy (2Kortinthus 5:17).
Amikor úgy döntünk, hogy Jézust és az Ő útjait követjük, egy egészen új élet kezdődik. Nem a régi neveink határoznak meg minket. Nem is a régi gondolkodásmódunk. És nem is a múlt hibái. Jézus követése egy teljesen új kezdet. Ő az élet egy könnyedebb és szabadabb útját mutatja meg nekünk.
Új Teremtmény. Ez a te neved.
Abban a fájdalmas időszakban írtam egy beszédet, amelynek az „I Have a New Name” („Új nevem van”) címet adtam. Ebben a(z angol nyelvű) beszédben kilenc nevet ismeretek, amelyen Isten szólít minket. Ez egy kis betekintés abba, hogy mit mond rólad Isten. Remélem, bátorítani fog!
Kívánom, hogy ismerd meg Isten szavait, vonatkoztasd őket magadra, és élj aszerint, aki valójában vagy!
Itt az ideje talpra állni és elkezdeni küzdeni az Istennel töltött minőségi időért!
Akkor fogod tudni, hogy ki vagy valójában, ha elkezdesz valódi időt tölteni azzal, aki legjobban ismer téged.
(Az alábbiakban megtekintheted az „I Have a New Name” című beszédem videófelvételét.)
A tervről

Hosanna Wong első kézből tudja, milyen az, ha nem vesznek észre, ha nem tartanak méltónak vagy nem szeretnek. Ebben az ötnapos olvasótervben Hosanna megismertet veled kilenc nevet, amelyen az Úr szólít téged, valamint megoszt néhány praktikus, kézzelfogható tanácsot, hogy képes legyél felismerni a hazugságot, Isten szemével látni önmagadat és megújult reménnyel és hozzáállással élni.
More
Kapcsolódó tervek

Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni

A NÉGY: Az Evangélium üzenete négy egyszerű igazságon keresztül

A hűségesen kereső Isten – Aki visszavezet minket magához

Jézusban maradni – A gyümölcsöző élet kulcsa

Himnusz:Kegyelem az életedben

Az „Imádkozom Érte”

A MAG

„Bizony hamar eljövök!”

Mi életem célja? Szeretni Istent és embertársaimat
