Olvasóterv információk

Áldott életMinta

Blessed

6. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

„Védelem”



A tisztelet megvéd majd téged ellenfeleid váratlan támadásaival szemben. Évszázadok óta Sátán egyik stratégiája tönkretenni a keresztények hitelességét, ezzel aláaknázva az egyház hírnevét. 



Hitelességed elvesztése hatástalanná tehet téged, mert elveszítheted korábban megszerzett pozíciód tekintélyét, áldását és másokra gyakorolt befolyását. Ha becsületes, igazságos és tiszteletteljes vagy, ezen tulajdonságok erős védelmet adhatnak ellenséged, az ördög fegyverei ellen. Isten Beszédének ígérete:



„Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak.” (Ézsaiás 54:17).



Talán készülnek ellened irányított fegyverek, de azok biztosan nem érnek célba, hacsak nem teszed saját magadat könnyű célponttá. A Biblia egyértelműen utasít minket: „helyet se adjatok az ördögnek.” (Efezus 4:27). 



Azzal tudod meghiúsítani az Istentől kapott áldásaid elrablására tett kísérleteket, hogy nem adsz az ördögnek sem lehetőséget, sem előnyt, sem pedig engedélyt arra, hogy hatással legyen életedre.



Az ügyes teniszező lezárja a pontokat, hogy megnehezítse ellenfele számára azt, hogy mellette üsse el a labdát. Te is így tudsz szembeszállni az ördög stratégiájával — zárd le a pontokat és ne hagyd figyelmen kívül eszközeit és taktikáját. Sátán soha nem játszik szabályosan. Ha vannak területek az életedben, amelyekre rámozdulhat, tedd rendbe őket, mert ha nem teszed, esélyt adsz az ördögnek arra, hogy ellened használja azokat. Kizárhatod az ördögöt, és megóvhatod a házasságodat, az érzelmeidet, az egészségedet és a pénzügyeidet azzal, hogy Isten alapelvei szerint élsz. 



A TE HATÁSKÖRÖD

Az ellenséggel szembeni védekezés kulcsa az Isten alapelvei szerinti élet — kapcsolatban lenni Istennel és Isten kegyelméből erőt meríteni. Az életed mely területei nyithatnak rést az ellenség előtt? Vidd az Úr elé imában ezeket a területeket, változtass ma, és védelmezd az életed minden területét úgy, hogy Isten Beszédével összhangban cselekszel!

A tervről

Blessed

Hogyan élhetsz áldott életet? Hiszem, hogy minden ember vágyik a válaszra és keresi azt. A Biblia számos egymástól különböző, színes egyéniségei között van egy, akit rendkívül csodálok. A neve nincs említve, de bibliai a...

More

Szeretnénk köszönetet mondani Brian Houston pásztornak és a Hillsong Church gyülekezetnek azért, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. További információt a http://BrianCHouston.com weboldalon találsz, angol nyelven.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint