Olvasóterv információk

Szégyentől SzabadonMinta

Szégyentől Szabadon

22. NAP A(Z) 28-BÓL/-BŐL



A házasságtörésen kapott asszony és a leleplezés szégyene

Olvasd el: János 8:1–11, Zsoltárok 25:2, Kolossé 1:21–23


IMÁK: Zsoltárok 25:2, Kolossé 1:22


 


„Benned bízom, Istenem,

ne kelljen csalódnom,

s ne engedd, hogy ellenségeim kigúnyoljanak!”


„Most azonban titeket is kibékített magával a Fia halála által, amelyet a Fiú emberi testben szenvedett el itt, a Földön. Isten ezt azért tette, hogy szentek, hibátlanok és feddhetetlenek legyetek, amikor majd maga elé állít benneteket.”


Jézus, szokatlan módon, szóba elegyedett a házasságtörő asszonnyal. A törvényhozók már készek voltak megkövezni az asszonyt, Jézus azonban ahelyett, hogy elítélte volna, így szólt a tömeghez: „Az dobja rá erre az asszonyra az első követ, aki bűntelen!” (János 8:7)


Jézus a kereszten minden egyes bűn súlyát Magára vette. Nem számít, milyen súlyosnak vagy jelentéktelennek ítéljük az egyes bűnöket, nem számít, kulturálisan mennyire elfogadottak vagy kényelmesek, mindegyik egyformán igényli Jézus áldozatát, amely által elnyerhetjük a megváltást. Bűneink mutatják meg, mennyire szükségünk van a megváltásra. Amikor saját bűneink kerülnek leleplezésre, el akarunk rejtőzni, mégis, amikor másokat kapunk rajta, látni kívánjuk, ahogy elnyerik méltó büntetésüket. Jézus ugyanúgy jár el velünk szemben, ahogy a házasságtörő asszonnyal tette: könyörülettel és tanítással. Nem fordult el az asszonytól, de nem is engedte, hogy megmaradjon bűne béklyójában.


Amikor bűneink lelepleződnek, emlékezzünk arra, Jézus miképpen válaszol bűnös cselekedeteinkre. Amikor másokat találunk kiszolgáltatott helyzetben, forduljunk feléjük azzal a könyörülettel és igazsággal, amelyet egyformán nyújt Jézus mindenkinek: „Menj el, de többé ne vétkezz!” (János 8:11)


Uram, Te könyörülettel és irgalommal vagy telve. Segíts emlékeznem a Te kegyelmedre, amikor elhatalmasodik rajtam a szégyen érzése. Segíts bűnbánatot gyakorolnom! Óvj meg attól, hogy elítéljek másokat, és segíts, hogy ehelyett képes legyek kegyelmet és igazságot tanúsítani feléjük. Ámen.

Nap 21Nap 23

A tervről

Szégyentől Szabadon

Ebben a négyhetes tanulmányban tizenegy különböző bibliai történetet nézünk meg azért, hogy a Szentírásból lássuk, Isten hogyan veszi fel a harcot a szégyennel - úgy a szereplők életében, mint a mi sajátunkban is. Isten ...

More

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szerelem Istennek Nagy Magyarországnak, hogy elkészítette ezt a tervet. További információ: https://lovegodgreatly.com/hungarian/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint