Olvasóterv információk

Istenem, mi lesz velem?Minta

God, What About Me?

4. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

Működnek az imádságaim?


Megajándékoztak már valamivel, amire a válaszod az volt, hogy „Nem EZÉRT böjtöltem!” Megtagadtad magadtól az ételt, imádkoztál, sírtál és mindezek után az eredmény pont az ellenkezője volt annak, amiért imádkoztál. Egy ilyen élmény felvetheti bennünk azt a kérdést, hogy abbahagyjuk-e az imádkozást és más dolgokban bízzunk vagy esetleg azt eredményezheti, hogy csak a „biztos” dolgokért imádkozunk, amik nem növelik a hitünket. 



Az igazság az, hogy Istennek nincs szüksége ránk, hogy megvédjük a tekintélyét azzal, hogy csak azokat a dolgokat kérjük Tőle, amiket mi biztosnak vagy egyszerűnek gondolunk. Ezzel a gondolkodásmóddal bekorlátozzuk Isten azon képességét, hogy megcselekedje a lehetetlent és igazán ismertté váljon e világban az Ő dicsősége és hatalma. Isten azt mutatta meg nekem, hogy amikor azokért a dolgokért imádkozom, amiket szeretnék – függetlenül attól, hogy milyen nagyon vagy kicsik voltak azok –, nyomást helyezek a hitemre, hogy Ő képes és készséges Isten. A szívemet is késszé teszem arra, hogy Neki adjam abból a hálából, amit Ő megérdemel. Isten nem olyan régen figyelmeztetett is engem, hogy imádságomban figyeljek a csalódástól való félelmemre is. Isten megmutatta, hogy ez közvetlen akadályává válhat az imádságaimnak. Válaszolni fog az Isten, és még akkor is, ha nem úgy teszi azt, ahogy én azt reméltem, én tudom, hogy meg fog dicsőülni pont úgy, ahogy az Ő szava mondja. 



Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy mindig az érzelmeink vezessenek bennünket az imádságainkban. Az érzelmeink automatikusan azt okozhatják, hogy annak a megsemmisítéséért imádkozzunk, aki az esemény „mögött” van. Mindazonáltal, amikor az Istentől való bölcsességet keressük az adott helyzetre vonatkozólag, akkor tudni fogjuk, hogy az az ellenség eredménye-e, vagy a mindenható és mindentudó Atya isteni rendezése.



Példának okáért, Jézus a Gecsemáné-kertben: míg Ő imádkozott, nem a farizeusok vagy Júdás ellen imádkozott, akik az Ő elárulása „mögött” voltak. Imádságában Isten akaratára összpontosított, még a fájdalmai közepette is. 



Tehát igazából a kérdés az kéne, hogy legyen, hogy kinek az AKARATÁÉRT imádkozol?


Nap 3Nap 5

A tervről

God, What About Me?

Mikor úgy érezzük, hogy lemaradtunk az életben és napról napra egyre többször hasonlítjuk össze magunkat másokkal, gyakran nem látjuk meg Istent magunk között. Ezekben a pillanatokban van leginkább a hitünk próbára téve....

More

Szeretnénk megköszönni Davidnek és Ellának, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta ezt az olvasótervet! További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: http://davidnella.com

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint