Olvasóterv információk

Megváltozott élet: MegélhetésMinta

Living Changed: Provision

2. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

Isten a részletekben



Amy áhítati gondolatai



Nehéz lehet rávenni magunkat, hogy Istenre bízzuk a pénzügyeinket. Még akkor is, amikor egy nagy lépést jelent a hitünk épülésében az adakozás, nehezen tudjuk elhinni, hogy Őt az életünk kis dolgai is érdeklik. Olyan, mintha emberi tulajdonságokkal ruháznánk fel Istent, és azt mondanánk, nincsen ideje a részletekre, miközben minden mással is foglalkoznia kell. Az igazság az, hogy Istennek nincsenek korlátai. Ő egyszerre képes számos áldást adni nekünk és közben a számunkra fontos kis dolgokról is gondoskodni.



Amikor a férjem úgy érezte, hogy elhívást kapott a teljes munkaidős szolgálatra, 90%-os fizetéscsökkentést vállalt. Nem volt kétségem afelől, hogy ott van, ahol Isten akarja. Mégis, annyira féltem attól, hogy mit jelent a családunk számára ez a kisebb fizetés, hogy sírva fakadtam, ha valaki felhozta ezt a témát. Akármikor eluralkodott rajtam a félelem, újra és újra meg kellett adnom magam, és azt választanom, hogy bízom Isten gondviselésében.



Egyik nap emlékszem, hogy benyúltam a szekrényembe, és elővettem egy pár szakadt fekete csizmát. Tudtam, hogy le kell cserélni, de nem engedhettünk meg magunknak újat. Ahogy ott álltam és néztem a csizmát, elkezdtem összeomlani. A gondolataim gyorsan arra terelődtek, hogy nem lesz elég pénzünk a nyugdíjra, és a végén egy papírdobozban fogunk élni. De még ilyenkor is, amikor ilyen depresszióba kerültem, tudtam, hogy az egyetlen dolog, ami megállíthatja a magamba zuhanást, az Jézus. Hangosan elmondtam Jézusnak, hogy bízom benne, hogy minden szükségletemet, kicsiket és nagyokat egyaránt kielégíti. Kijelentettem, hogy egyedül Ő a mi eltartónk, nem pedig a férjem. Ahogy kimondtam ezt az igazságot, sokkal békésebbnek éreztem magam.



Körülbelül egy óra múlva egy üzenetet kaptam az egyik ismerősömtől. Azt írta, hogy az egyik barátja költözik és pont az én méretemben szeretne cipőket elajándékozni. Istennek hálálkodva kértem, hogy küldjön egy pár képet a cipőről. Kiderült, hogy nem tud képeket küldeni, mert 50 pár van. 50!



Én pedig csak sírni tudtam. Nem azért, mert új cipőket kapok – persze nagyon örültem annak is. Hanem azért sírtam, mert láttam, hogy Isten megjutalmazza, ha hűségesen Őt helyezzük az első helyre, és hogy ilyen különleges módon tölti be a mi szükségleteinket. Hogy őszinte legyek, a férjemmel általában megengedhetjük magunknak egy-egy cipő megvásárlását, de Isten túllépett azon, amit a mi eszközeink lehetővé tennének, és többet adott, mint amit el tudtam volna képzelni. Abban a percben Isten segített megértetni velem, hogy az ő útjai sokkal magasabb rendűek mint a mieink. Az Ő gondoskodása mindig jobb. Ezen az ajándékon keresztül Isten azt üzente nekem, hogy „Látlak és én mindig gondoskodni fogok rólad.”



Isten látja a te helyzetedet is, és Ő ott van veled. Úgy, ahogyan gondoskodik az ég madarairől és a mezei nővényekről, megígéri, hogy betölti minden szükségleted. Ne aggódj a holnap felől. Bízz ma Istenben és engedd, hogy Ő vezesse a jövőd. Örömét leli abban, ha megajándékozhat bennünket olyan dolgokkal, amelyek sokkal nagyobbak annál, amit el tudnánk képzelni.


Nap 1Nap 3

A tervről

Living Changed: Provision

Mi egy nagylelkű Istent szolgálunk, aki megígéri, hogy minden szükségletünkről gondoskodik. Bár nem teljesíti a kívánságokat, mégis csodákat tesz. Isten örömét leli abban, ha megajándékozhat minket, mert mélyen törődik v...

More

Szeretnénk megköszönni a Changed Women's Ministriesnek ezt a tervet. További információkat az alábbi oldalon találsz, angol nyelven: www.changedokc.com

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint