Olvasóterv információk

Félelem elleni vakcina 10. RészMinta

Félelem elleni vakcina 10. Rész

5. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

A HIT MEGRÉMÍTI A SÁTÁNT




Az egyik afrikai evangelizációs kampányunk során volt egy olyan megtapasztalásom, ami kijelentés jellegű volt számomra. A dél-afrikai Green Valley-ben készültünk használni a nagy sátrunkat. A csapatunk készen állt arra, hogy felállítsa a sátort, amelybe abban az időben körülbelül tízezren fértek el, úgy afrikai módra. Nagy várakozással számoltuk vissza az órákat a nyitóalkalomra. Egyszer csak felhívott a sátorfelelősöm. „A talaj túlságosan puha” - kezdte, majd így folytatta: „Ha jön egy nagyobb szél vagy eső, a rögzítőhorgonyok kihúzódhatnak, és a sátor összedőlhet. A nedves föld nem kedvező a sátorállításra”. A kérdése úgy hangzott, folytassák-e a munkálatokat, és felállítsák-e így is a sátrat. Gyorsan átgondoltam a lehetőségeinket. Természetesen rettenetes lenne, ha a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg. Imádkoztam szívemben az Úrhoz, miközben pörgött az agyam. Hirtelen egy csodálatos, isteni bizonyosság áradt az elmémbe. „Folytassátok a munkát”, válaszoltam. „Jézus nevében nem fog esni az eső, és nem lesz vihar!” Ezzel az utasítással aztán annak rendje és módja szerint felépült a sátor.




Az első alkalmak nagyszerűek voltak. Estéről estére megtelt a sátor Isten után szomjazó emberekkel. Aztán az egyik délutánon, amikor a sátorhoz közeli parkolóban a lakókocsimban térdelve imádkoztam, felemeltem a tekintetemet, hatalmas viharfelhőt láttam, ami betöltötte a nyugati eget, és pont felénk tartott. Volt már részed igazi afrikai viharban, ami vízzel tölti meg a levegőt? A felhőket, mint valami szurok-fekete göndör hajtömegeket űzte-hajtotta a vihar. „Itt jön a katasztrófád” - sugallta valami belül. Aztán meghallottam a Szent Szellem hangját, amint válaszol erre a félelemre, és tisztán értettem, amire utasított: „Menj és fedd meg az ördögöt!” Kiléptem hát a lakókocsiból, és agresszív léptekkel a közelgő vihar irányába indultam. Felemeltem a mutatóujjamat, rámutattam a viharra, és így kiáltottam: „Ördög, beszédem van veled Jézus nevében! Ha most lerombolod ezt a sátramat, én egy háromszor ekkora sátort fogok kérni hittel Istentől!” Abban a pillanatban valami hihetetlen dolog történt - a felhők oszlani kezdtek, és a sátort jó messziről megkerülve visszafordultak! A veszély elhárult.




A felhők és az eső végül nem értek el minket, és a sátor is erősen állt az evangelizációs kampány végéig. Milyen nagy a mi Istenünk! Aztán egy csodálatos igazság hatalmasabban nyilallt belém, mint bármilyen villámlás, amivel a vihar lecsaphatott volna ránk: A hit megrémíti a Sátánt! A hitem elriasztotta az ördögöt. Valószínűleg már amúgy is elég oka volt az aggódásra a sátrunk miatt, és a nagyobb sátorra vonatkozó hit valósággal megrendítette.




„Az ördögök rettegnek" - állítja a Biblia a Jakab 2:19 szerint. Ha élő hittel felkelünk, és Isten erejére támaszkodva dacolunk az ellenállással, a hitünk félelmet kelt a fő-félelemkeltőben, a Sátánban. „Engedelmeskedjetek Istennek. Álljatok ellen az ördögnek, és elfut előletek”, szólít fel a Biblia (Jakab 4:7). A Szentírás más helyen is utasít minket arra, hogy álljunk ellen az ellenségünknek, az ördögnek: „...álljatok ellene a hitben szilárdan” (1Péter 5:9). Ez egy tény. János pedig így tesz bizonyságot: „Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt” (1János 2:13). Az Istenbe vetett hit által még „a sánták is bőséges zsákmányhoz jutnak” (Ézsaiás 33:23).




Ja, és a sátras történetem nem ért még véget, mert valami nyugtalanság gyötört a szívemben. „Mi van, ha az ördög félreértette a szavaimat?” - tűnődtem, és ez a gondolat nem hagyott nyugodni. Ezért aztán elhatároztam, hogy tisztázom vele ezt a dolgot. Újra megszólítottam Jézus nevében, és ezt mondtam neki: „Nem alkudozom veled! Csak azért, mert visszavontad a szeleket és az esőt, ez nem jelenti azt, hogy egyezséget kötöttem volna veled arról, hogy lemondok a nagyobb sátorról. Az a sátor így is, úgy is meglesz!” Nem az a dolgunk, hogy tárgyaljunk az ördöggel - az a dolgunk, hogy kiűzzük! Ez minden, amit a Biblia a vele kapcsolatos teendőnkről mond. Ismételd magadban: a hit megrémíti a Sátánt, a hit megrémíti a Sátánt, a hit megrémíti a Sátánt! Ez az igazság a negatív mezőből a pozitívba visz át! Jézusban győztes vagy, nem áldozat. A Sátán az áldozat, mert Jézus a kígyó fejére taposott!





Szentírás

Nap 4

A tervről

Félelem elleni vakcina 10. Rész

Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vak...

More

Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint