Olvasóterv információk

Az elme harctere - áhítatMinta

Az elme harctere - áhítat

2. NAP A(Z) 14-BÓL/-BŐL

Ismerd az igazságot


Azután Jézus azokhoz fordult, akik hittek benne: „Ha ragaszkodtok a tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket” - János 8:31–32


Az elme harctere című könyvemben Mary férjéről, Johnról is írtam, aki nagyon visszafogott volt. Ő egy olyan ember volt, akit az anyukája verbálisan bántalmazott és akit az iskolában gúnyoltak a társai. John utálta a konfrontációt és nem tudott szembe szállni Mary erős akaratával. A saját módján John ugyanúgy rab volt, mint a felesége. Mindketten egymást okolták – és itt látjuk a sátán csalfa terveit megint. 


John meg volt győződve arról, hogy nincs értelme senkivel sem szembe szállni, hisz mindig veszíteni fog. Úgy gondolta, hogy az egyetlen módja annak, hogy kijöjjenek egymással, ha csöndben lesz és elfogadja, akármi is történjen. 


John az ördög egy másik hazugságát is elhitte: hogy nem szereti őt igazán Isten. Hogyan is tudná? Ő nem érdemli meg a szeretetet. Mivel ezt érezte, elhitte az ördög hazugságait.

- Úgy éreztem, mintha Isten azt mondta volna a világnak, hogy “Higgyetek Jézusban és szabadok lesztek.’ Bejutottam egy „promóció” alapján, de sosem éreztem, hogy szerethető lennék.  


Ez a sátán egyik legnagyobb hazugsága: Senki vagy. Nem érsz semmit. Ha az elméd ellensége meg tud győzni arról, hogy túl rossz vagy értéktelen vagy, akkor az elmédben erődítményt épít.


Bár John keresztény volt, az elméjét bebörtönözte az ellenség. Johnnak meg kellett tanulnia, hogy fontos Isten számára. Hosszú ideig nem ismerte az igazságot. Az anyukája sosem mondta neki, hogy ő jó, értékes és Isten gyermeke. A barátai nem bátorították és a házasságának első évei alatt Mary kritikus hozzáállása még jobban meggyőzte Johnt arról, hogy egy reménytelen vesztes. 


Johnnak tudnia kell, hogy szeretve van, és ugyanolyan értékes Isten királyságának számára, mint Pál, Mózes vagy akárki más. Jézus törődik vele és vele van.  Ahhoz, hogy John megnyerhesse a csatát és leverhesse a mentális erődítményeket, amiket az ördög emelt, tudnia kell az igazságot. Jézus azt mondta: „Ha ragaszkodtok a tanításomhoz… akkor valóban a tanítványaim vagytok. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket” (János 8:31-32). John azáltal tanulta meg az igazságot, hogy olvasta Isten Igéjében, imádkozott és elmélkedett azon, mit is mond az Ige. Azáltal is tanulunk, hogy alkalmazzuk Isten Igéjét a mindennapos életünkben és lehetőségünk van meglátni, hogyan munkálkodik az életünkben, ahogyan Jézus is mondta, hogy fog. A tapasztalat gyakran a legjobb tanár. Isten Igéjéből és élettapasztalatomból tudom, hogy Isten Igéje tele van erővel és le fogja dönteni az erődítményeket, amiket a sátán épített az elménkben. 


Nem lehetsz szabad, hacsak nem tudod, hogy a háborús eszközök elérhetőek számodra és megtanulhatod használni is őket. Amint megtanulsz ellenállni a Sátánnak és hazugnak hívod, az életed drámaian elkezd majd javulni. 


Mennyek Ura, emlékeztess arra, hogy fontos vagyok számodra és szeretsz, még ha nem is érzem magma szeretve. Segíts, hogy megtanulhassam, hogy ugyanolyan fontos vagyok számodra, mint akármelyik másik keresztény és hogy Te ugyanannyira szeretsz, mint őket. Jézus nevében köszönöm, Ámen. 

Szentírás

Nap 1Nap 3

A tervről

Az elme harctere - áhítat

Ez az áhítat reményteli ihleteket fog adni ahhoz, hogy legyőzd a haragot, a zavartságot, a kárhoztatást, félelmet, kétséget vagy akármi mást. Ezek a betekintések segíteni fognak abban, hogy felfedezd az ellenség arra irá...

More

Szeretnénk köszönetet mondani Joyce Meyer minisztériumoknak a terv kidolgozásáért. További információkért kérjük keresse fel: https://tv.joycemeyer.org/magyar/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint