Olvasóterv információk

Reggeli Percek IstennelMinta

Reggeli Percek Istennel

6. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Isten felüdíti a lelkedet

„Lelkemet felüdíti.” (Zsoltár 23:3)

Volt egy időszak az életemben, amikor minden számomra nem kívánatos dolgot megdorgáltam, mert azt gondoltam, hogy biztosan az ördögtől van. Addig folytattam ezt a dorgálást, amíg a bennem élő „dorgáló” teljesen ki nem készült. Később azonban rájöttem, hogy sok minden, amit megpróbáltam megdorgálni, valójában Istentől volt. Azok a dolgok, amelyek nekem nem tetszettek, vagy amelyeket nem akartam életemben, pont Isten által, a növekedésem és fejlődésem érdekében engedélyezett dolgok voltak.

A Zsidókhoz írt levél írója azt mondta, hogy alá kell vetnünk magunkat Isten fegyelmezésének. Azért fenyít meg minket, mert szeret. Ne próbálj ellenállni annak, amit Isten a javadra szán. Kérd az Urat, hogy mély és alapos munkát végezzen benned, hogy az lehess, és azt tehesd, amit akarata szerint kell, és mindaz a tiéd legyen, amit neked akar adni. Azokban az években, amikor ellenálltam mindennek, ami fájdalmas vagy nehéz volt, egyszerűen nem növekedtem szellemileg. Ugyanazokat a régi hegyeket (problémákat) kerülgettem. Végül rájöttem, hogy hiába próbálom elkerülni a fájdalmat, akkor is fáj. A változás elutasításának fájdalma sokkal rosszabb, mint a változás fájdalma.

A személyiségünk tulajdonképpen a lelkünk (elménk, akaratunk és érzelmeink). A világban szerzett tapasztalataink sokszor sebet ejtenek lelkünkön, Isten azonban azt ígéri, hogy felüdíti a lelkünket, ha együttműködünk a Szent Szellem bennünk zajló munkájával. Nekem is megtört a lelkem, nem volt sem békességem, sem örömöm, de Isten meggyógyított. Veled is ugyanezt akarja tenni.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD

Nyisd meg a lelkedet Istennek, és kérd, hogy gyógyítsa meg minden sebedet és sérülésedet.

Szentírás

Nap 5Nap 7

A tervről

Reggeli Percek Istennel

Ezek a rövid napi elmélkedések valójában erőteljes bátorítások, melyek inspirálni fognak abban, hogy az Istennel töltött idődnek nagyobb jelentőséget tulajdoníts. Hozzásegítenek ahhoz, hogy nagyobb szenvedéllyel keresd Ő...

More

Szeretnénk megköszönni Joyce Meyer minisztériumoknak ezt a tervet. További információkért kérjük keresse fel: https://tv.joycemeyer.org/magyar/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint