Olvasóterv információk

A Bibliaolvasás első lépéseiMinta

How to Start Reading the Bible

4. NAP A(Z) 4-BÓL/-BŐL

Tanulj meg hinni Isten Szavának és bízni Istenben



„Istenben bízni a világosságban, nem nagy ügy. A sötétben bízni Benne, az a hit.” — Charles Spurgeon



A Bibliaolvasás napi gyakorlata és a felismert igazságok rendszeres gyakorlatba ültetése hihetetlen mértékben erősíti az Istennel táplált bensőséges kapcsolatunkat. Olykor, sőt, akár gyakran is előfordulhat az, hogy a Biblia távolinak tűnik, mintha semmi köze nem lenne ahhoz, ami éppen az életünkben folyik. Az igazat megvallva, sokszor érezhetjük úgy, hogy Isten nem is jó, hiszen nem mindig adja meg nekünk azt, amit kérünk Tőle. 



Amikor Isten Beszédében időzünk, egyre tisztábban látjuk, hogy Isten tervei mindig jók és Ő mindig a mi érdekeinket tartja szem előtt, az Ő tökéletes céljai szerint. Az Ő tökéletes céljai szerint, nem a mienk szerint. Isten látja a teljes képet, és pontosan tudja, mikor mire van szükségünk. Az ember akkor képes Istenben bízni, ha ismeri az Ő jellemét. 



Amikor Isten Beszédét naponta olvasod és annak igazságait naponta gyakorlod, napról-napra fog nőni az Őbelé vetett bizalmad is, hiszen látni fogod, hogy Ő mindig hű ígéreteihez. Isten számtalan olyan ígéretet ad a Bibliában, amelyek reménységgel töltenek meg bennünket, amikor magunkra nézve megvalljuk azokat. Nézzünk meg egy csokorra-valót ezekből. Isten megígérte, hogy…



...ha megvalljuk a bűneinket, Ő megbocsájt és megtisztít minket. (1János 1:9)

...ha megfáradtan Őhozzá fordulunk, Ő nyugalmat ad nekünk. (Máté 11:28-29)

...ha Őt követjük, soha nem járunk sötétségben. (János 8:12)

...ha megmaradunk Őbenne, sok gyümölcsöt termünk. (János 15:5)

...ha bölcsességre van szükségünk, Ő bőkezűen ad nekünk. (Jakab 1:5)

...ha hisszük és megvalljuk, hogy Jézus az Úr, megmenekülünk. (Róma 10:9)



A Bibliaolvasásunk során találkozni fogunk olyan igerészekkel, amelyeket nem értünk, vagy amelyeket elég kiakasztónak vélünk, de ahogy azt Andy Stanley lelkipásztor is mondta, „Nem kell értened mindent ahhoz, hogy hinni tudj valamiben.” Minél inkább keressük Istent, annál jobban ismerjük Őt, és minél jobban ismerjük Őt, annál inkább bízunk Benne. Amikor Isten az Ő Beszéde révén mindennapjaink részévé válik, megismerjük Őt, mint életünk útikalauzát, mint bölcsességünk forrását, mint vigasztalónkat, mint reménységadónkat, és mint békességünk Atyját. 



Gondolkozz el!




  • Te bízol Istenben és az Ő Beszédében? Vajon akadályoz valami abban, hogy növekedjen a bizalmad? 

  • Tölts egy kis időt azzal, hogy beszélsz Istennek aggodalmaidról és félelmeidről. Ne feledd, Ő már tudja, mi rejlik benned, úgyhogy mondj ki mindent őszintén! Azután kérd meg, segítsen neked Őrá bízni mindent, ami rád nehezedett eddig. 

Nap 3

A tervről

How to Start Reading the Bible

Igazából mindannyian tudjuk, hogy a Bibliaolvasás jó dolog, de elég nehéz már csak azt is eldönteni, hol kezdjünk neki. A következő négy nap során megnézzük, miért is fontos a Biblia, hogyan tehetjük a Bibliaolvasást min...

More

Jelen olvasóterv szerzője és kiadója a YouVersion szolgálat.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint