Olvasóterv információk

Répákat kergetsz?Minta

Chasing Carrots

2. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

A hírnév után futsz?



A görög hírnév szó – phēmē,, ejtsd fámá – csupán kétszer jelenik meg az újszövetségben. Gyakran használatos beszéd, jelentés, hír és híradás értelemben. Lukács evangéliumának negyedik fejezetében a tizennegyedik igevers az alábbi módon használja a phēmē szót:



Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken.



Honnan tért vissza Jézus, hogy híre ment az egész környéken? Rakjuk össze a háttértörténetet. Lukács evangéliumának első fejezetében Jézus születésének híréről hallunk. A második fejezetben megszületik, fiúvá érik. A harmadik fejezetben megkeresztelik. Végül, a negyedik fejezet első néhány igeversében Jézus a pusztában böjtöl és megkísérti Őt Sátán. Ezzel el is érkeztünk a negyedik fejezet tizennegyedik igeverséhez. 



Ekkor Jézus visszatér Galileába, a Szentlélek erejével telve.
Az érkezéséről szóló jelentések gyorsan elterjednek az egész környéken.  



A mai olvasmányban végigvesszük Jézus pusztai megkísértésének teljes történetét. Jézus a pusztában böjtölt negyven napig, amikor Sátán megkísértette testi táplálékkal (3-4), hírnévvel (5-8) és a hitével kapcsolatban (9-12). Jézus minden alkalommal elutasította a kísértést, és Isten szavával válaszolt.



A tizennegyedik igeversben látható hírnév nem éppen az a fajta, amilyenre az ember általában törekszik, nemigaz? Hajlamosak vagyunk inkább az olyasfajta hírnév felé hajlani, amelyet Sátán ajánl Jézusnak a pusztában. Gondoskodás megelégedés nélkül (3-4), tündöklés áldozatok nélkül (5-8) és megváltás alárendelődés nélkül (9-12). 



Gondolj csak a munkahelyi elismerésekre, a közösségi média lájkokra és a másoktól kapott dicséretre. Egy pár pillanatig jól esik, majd szinte azonnal még többre vágysz. Ha igazán őszinték vagyunk, valószínűleg mindannyian magunk is megéltünk már olyan időszakokat, amelyekben arra vágytunk, hogy mások felfigyeljenek ránk, vagy éppen híressé váljunk valamiről. Erre alapozva kínál Sátán pénzt, befolyást és hatalmat Jézusnak, aki megkísértetett ugyan, hozzánk hasonlóan, mégsem kapta be a csalit. 



Ezek után olvasunk Sátán utolsó próbálkozásáról, amikor is arra próbálja rávenni Jézust, hogy ugorjon le az épület tetejéről pusztán azért, hogy Istennek el kelljen kapnia Őt. Megesett már veled is az, hogy imádban rá akartad erőltetni Istenre a saját akaratodat, hogy úgy és akkor történjenek dolgok, ahogy és amikor te akarod? Ez nem igazán tisztelettudó dolog Istennel szemben, éppen ezért válaszolja Jézus azt, hogy ne kísértsük Istent. 



Az IE-nek (angolban PIE-nak) rövidített indoeurópai alapnyelv egy rekonstruált nyelv, a görög nyelv íratlan őse. Eszerint a phēmē szó gyökere a „-bha”, jelentése „ragyogni” és „szólni, beszélni”. Térjünk vissza egy kicsit a gyökereinkhez. Isten az embert nem azért teremtette, hogy ő legyen a Világosság, hiszen Jézus a Világosság, viszont feladatául kapta, hogy Jézus világosságát ragyogtassa. Nem mi vagyunk Isten Szava, – János evangéliuma szerint ez szintén Jézus –, viszont mindannyiunk hivatása szólni az Ő Szavát a világnak.



A hírnév után futkosó ember egy jogosan Istent megillető dologra törekszik, az Isten utáni törekvés helyett. Ez a legősibb kísértés. Ne dőlj be neki! Amikor legközelebb a hírnév kísértésébe esel, tedd azt, amit Jézus is tett. Ragyogtasd Isten világosságát azáltal, hogy az Ő Szavait szólod. Amikor így teszel, megtörténik az, amiről Lukács evangéliumában olvastunk. Elterjed Jézus híre.



Imádkozz: Istenem, hogyan tart vissza a Te világosságod ragyogtatásától az, hogy mások elismerésére törekszem? Utánad akarok törekedni, Téged akarlak követni teljes erőmmel. Ámen.  


Nap 1Nap 3

A tervről

Chasing Carrots

Mindannyian kergetünk valamit. Olyan dolgok után futunk, amelyek általában elérhetetlenek: jobb állás, kényelmesebb lakás, tökéletes család, mások elismerő dicsérete. Nem fáradtál még bele? Létezik vajon megoldás? Gyere,...

More

Szeretnénk megköszönni a Life.Church gyülekezetnek, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információ a www.life.church weboldalon találsz, angol nyelven.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint