Cselekedetek 26:12-32 - Compare All Versions

Megosztás

„Egy ilyen alkalommal éppen úton voltam Damaszkusz felé, ahová a jeruzsálemi főpapok küldtek. Egyszer úgy déltájban az égből a napnál is fényesebb világosság ragyogott rám, és körülvett engem meg a kísérőimet. Mindannyian leestünk a földre, én pedig hallottam, hogy valaki így szólt hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked a saját lelkiismereted ellen harcolni!« Ekkor én megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?« Az Úr így válaszolt: »Jézus vagyok — az, akit üldözöl. De most állj fel! Azért jelentem meg neked, mert kiválasztottalak, hogy a szolgám legyél. Azt akarom, hogy tanúskodj az emberek előtt arról, amit ma láttál, és amit majd ezután mutatok neked. Megvédelek téged a zsidóktól és a többi néptől is, akikhez küldelek. Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, jöjjenek ki a sötétségből a világosságra, hogy a Sátán hatalma alól kiszabaduljanak és Istenhez forduljanak, megkapják bűneikre a bocsánatot, s hogy elnyerjék a helyüket és örökségüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.«” „Így hát, Agrippa király, engedelmeskedtem a mennyei látomásnak, és először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, egész Júdeában, majd a zsidóságon kívüli népeknek is hirdettem, hogy változtassák meg a gondolkodásukat, és térjenek vissza Istenhez. Biztattam őket, hogy éljenek úgy, hogy a tetteik bizonyítsák a szívük megváltozását. Ezért tartóztattak le engem a zsidók, amikor a Templomban voltam, és ezért akartak megölni. Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, egyszerű embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak: hogy a Messiásnak szenvednie kell, de ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül, és hogy ő hozza majd el a világosságot a saját népének és a többi nemzetnek egyaránt.” Miközben Pál így védekezett, Fesztusz hangosan közbekiáltott: „Elment az eszed, Pál! A sok tanulás megzavarta az elmédet.” „Nem vagyok őrült, tisztelt Fesztusz, hiszen amit mondok, igaz, és mindezt komolyan gondolom — válaszolta Pál. — Agrippa király tudja, miről van szó, előtte nyíltan beszélhetek. Biztos vagyok benne, hogy ő mindezt jól ismeri, hiszen ezek a dolgok nem titokban történtek. Agrippa király, hiszel-e a próféták írásainak? Tudom, hogy hiszel!” Ekkor Agrippa ezt mondta Pálnak: „Azt gondolod, hogy ilyen könnyen meg tudsz győzni, hogy én is Krisztus követője legyek?” Pál így felelt: „Nem az számít, hogy könnyen vagy nehezen, de arra kérem Istent, hogy te is, Agrippa király, meg mind a többiek is, akik ma hallgattok engem, legyetek hozzám hasonlóak — e láncokat leszámítva.” Ekkor Agrippa király, Fesztusz, a helytartó, Bereniké és a többiek is mind felálltak, és kimentek a teremből. Közben beszélgettek egymás között: „Ez a férfi semmi olyat nem tett, amivel halálbüntetést vagy börtönt érdemelne.” Agrippa ezt mondta Fesztusznak: „Akár szabadon is engedhetnénk ezt a Pált, ha nem mondta volna, hogy a császár elé akar állni.”

Ilyképpen utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott meghatalmazással és engedéllyel, s utazás közben egy délben azt láttam, óh király, hogy a mennyből a nap ragyogását felülhaladó fény sugároz körül engem és azokat, akik velem utaztak. Mindannyian a földre estünk és én egy hangot hallottam, mely héber nyelven így szólított meg: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Azt kérdeztem erre: Ki vagy Uram? Az Úr így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Ám kelj fel! Állj a lábadra! Hisz éppen avégett jelentem meg neked, hogy téged előre kezembe vegyelek, és szolgaként és tanúként használjalak annak hirdetésében, amit láttál, s amiért még megjelenek neked. Ugyanakkor meg foglak menteni téged a néptől és ama nemzetektől, melyek közé téged küldelek, hogy szemüket megnyisd, hogy sötétségből világosságra térítsd őket, sátán fennhatósága alól Istenhez, hogy a belém vetett hit által elvehessék vétkeik bocsánatát és örök részt a megszenteltek között. Innen van, király, hogy nem lettem engedetlen az égi látomás iránt, hanem először a damaszkusziaknak, aztán a jeruzsálemieknek és a Júda egész földjén, majd a nemzeteknek hirdettem, hogy új felismerésre térjenek és hogy odaforduljanak Istenhez, aztán az új felismerésre téréshez méltó tetteket cselekedjenek. Ilyen dolgok miatt fogtak el engem a zsidók a szent helyen és kísérelték meg, hogy meggyilkoljanak. Elnyerve, s a mai napig élvezne, az isteni gondviselés oltalmát, itt állok mégis, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmivel sem mondok többet azoknál, amikről a próféták és Mózes is megmondták már, hogy azoknak meg kell lenniük: hogy tudniillik szenvedőnek kell lennie a Krisztusnak, hogy elsőként kell feltámadnia a halottak közül, hogy világosságot kell hirdetnie mind a népnek, mind a nemzeteknek.” Amikor Pál védelmére ezeket elmondotta, Fesztusz nagy hangon felkiáltott: „Elment az eszed Pál, a sok tanulás kavarog benned az őrültségig.” „Nem vagyok őrült, magasztos Fesztusz – felelte Pál –, hanem igaz és józan szavakat szólok. Hiszen ismeri a dolgokat a király is, akihez szabadon szólhatok. Meg vagyok győződve, hogy e dolgok közül semmi sem maradt rejtve őelőle, mert nem valami zugban történtek ezek. Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” Agrippa erre így szólt Pálhoz: „Rövidesen ráveszel, hogy én is keresztyénként lépjek fel.” Mire Pál: „Esdek az Istennek, hogy akár rövidesen, akár hosszabb idő múltán nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanokká legyenek, amilyen én vagyok, ezeket a bilincseket kivéve.” Erre a király, a helytartó, Berniké és a velük ülők felkeltek, elvonultak és azt beszélték egymás között, hogy ez az ember semmi olyant nem cselekszik, ami halált vagy bilincset érdemelne. Agrippa pedig mondta Fesztusznak: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem fellebbezett volna.”

E dologban épen útban lévén Damaskus felé a főpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel, Délben látám az úton király, hogy mennyből a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és azokat, kik velem együtt haladnak vala. Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz. De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni ; Megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által. Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt; Hanem először a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén. Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban. De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak. Mikor pedig ő ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged őrültségbe visz. Ő pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok. Mert tud ezekről a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közül ő előtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez. Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek. Pál pedig monda: Kívánnám Istentől, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minő én is vagyok, e bilincsektől megválva. És mikor ő ezeket mondá, felkele a király és a tiszttartó és Bernicé és a kik velük együtt ültek; És visszavonultokban beszélgetnek vala egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember. Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált volna.

Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz felé. Déltájban az úton láttam, ó, király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.” Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.” Pál azonban így válaszolt: „Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” Agrippa így szólt Pálhoz: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!” Pál pedig így válaszolt: „Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.” Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. Távozóban így beszélgettek egymás között: „Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember.” Agrippa pedig ezt mondta Fesztusznak: „Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”

Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkuszba. Déltájban az úton láttam, ó, király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni népének és a pogányoknak. Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz. Pál azonban így válaszolt: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. Agrippa így szólt Pálhoz: Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek! Pál pedig így válaszolt: Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül. Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. Távozóban így beszélgettek egymás között: Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember. Agrippa pedig ezt mondta Fesztusznak: Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.