Az apostolok cselekedetei 26:12-32

„Egy ilyen alkalommal éppen úton voltam Damaszkusz felé, ahová a jeruzsálemi főpapok küldtek. Egyszer úgy déltájban az égből a napnál is fényesebb világosság ragyogott rám, és körülvett engem meg a kísérőimet. Mindannyian leestünk a földre, én pedig hallottam, hogy valaki így szólt hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked a saját lelkiismereted ellen harcolni!« Ekkor én megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?« Az Úr így válaszolt: »Jézus vagyok — az, akit üldözöl. De most állj fel! Azért jelentem meg neked, mert kiválasztottalak, hogy a szolgám legyél. Azt akarom, hogy tanúskodj az emberek előtt arról, amit ma láttál, és amit majd ezután mutatok neked. Megvédelek téged a zsidóktól és a többi néptől is, akikhez küldelek. Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, jöjjenek ki a sötétségből a világosságra, hogy a Sátán hatalma alól kiszabaduljanak és Istenhez forduljanak, megkapják bűneikre a bocsánatot, s hogy elnyerjék a helyüket és örökségüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.«” „Így hát, Agrippa király, engedelmeskedtem a mennyei látomásnak, és először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, egész Júdeában, majd a zsidóságon kívüli népeknek is hirdettem, hogy változtassák meg a gondolkodásukat, és térjenek vissza Istenhez. Biztattam őket, hogy éljenek úgy, hogy a tetteik bizonyítsák a szívük megváltozását. Ezért tartóztattak le engem a zsidók, amikor a Templomban voltam, és ezért akartak megölni. Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, egyszerű embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak: hogy a Messiásnak szenvednie kell, de ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül, és hogy ő hozza majd el a világosságot a saját népének és a többi nemzetnek egyaránt.” Miközben Pál így védekezett, Fesztusz hangosan közbekiáltott: „Elment az eszed, Pál! A sok tanulás megzavarta az elmédet.” „Nem vagyok őrült, tisztelt Fesztusz, hiszen amit mondok, igaz, és mindezt komolyan gondolom — válaszolta Pál. — Agrippa király tudja, miről van szó, előtte nyíltan beszélhetek. Biztos vagyok benne, hogy ő mindezt jól ismeri, hiszen ezek a dolgok nem titokban történtek. Agrippa király, hiszel-e a próféták írásainak? Tudom, hogy hiszel!” Ekkor Agrippa ezt mondta Pálnak: „Azt gondolod, hogy ilyen könnyen meg tudsz győzni, hogy én is Krisztus követője legyek?” Pál így felelt: „Nem az számít, hogy könnyen vagy nehezen, de arra kérem Istent, hogy te is, Agrippa király, meg mind a többiek is, akik ma hallgattok engem, legyetek hozzám hasonlóak — e láncokat leszámítva.” Ekkor Agrippa király, Fesztusz, a helytartó, Bereniké és a többiek is mind felálltak, és kimentek a teremből. Közben beszélgettek egymás között: „Ez a férfi semmi olyat nem tett, amivel halálbüntetést vagy börtönt érdemelne.” Agrippa ezt mondta Fesztusznak: „Akár szabadon is engedhetnénk ezt a Pált, ha nem mondta volna, hogy a császár elé akar állni.”