Párhuzamos
22
A királyi menyegző
(Lk 14,15–24)
1Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: 2Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. 3Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. 4Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! 5De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. 6A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. 7A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. 8Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! 10A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. 11Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, 12és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. 13Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 14Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
Az adópénz
(Mk 12,13–17; Lk 20,20–26)
15Akkor a farizeusok elmentek, és elhatározták, hogy egy kérdéssel fogják tőrbe csalni. 16Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. 17Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? 18Jézus pedig felismerve gonoszságukat, így szólt: Képmutatók, miért kísértetek engem? 19Mutassátok nekem az adópénzt! Azok pedig odavittek neki egy dénárt. 20Ő megkérdezte tőlük: Kié ez a kép és ez a felirat? 21Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! 22Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, és otthagyva őt, elmentek.
Kérdés a feltámadásról
(Mk 12,18–27; Lk 20,27–40)
23Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: 24Mester! Mózes ezt mondta: „Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.” 25Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, a feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. 27Végül meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt? 29Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát. 30Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: 32„Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. 33Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.
A nagy parancsolat
(Mk 12,28–34; Lk 10,25–28)
34Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek. 35Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: 36Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 37Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 38Ez az első és a nagy parancsolat. 39A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 40E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Krisztus Dávidnak Fia és Ura
(Mk 12,35–37a; Lk 20,41–44)
41Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: 42Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. 43Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: 44„Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” 45Ha tehát Dávid Urának nevezi őt, miképpen lehet a fia? 46De senki sem tudott neki válaszolni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva senki sem merte őt megkérdezni többé.