És rátekinttek arra, a kin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká? Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, a melyet azoknak ígért, a kik őt szeretik? Ti pedig meggyaláztátok a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak-é rajtatok, és nem ők hurczolnak-é titeket a törvény elé? Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, a melyről neveztettek? Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek. De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. Mert a ki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél. Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint a kiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.
Jakab 2 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Jakab 2:3-13
16 nap
Ha hívő vagy Jézus Krisztusban, akkor tetteidnek tükrözniük kell az új életedet; tegye hitét tettekre. Napi utazás Jakabon keresztül, miközben hallgatod a hangtanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
26 Nap
Jakab könyvét gyakran hasonlítják a Példabeszédek könyvének bölcsességéhez, rövid, mégis erőteljes írása túlárad az istenfélő életről szóló mély tanításoktól. Ebben a tanulmányban, vizsgáld meg mélyebben mit tanít Isten bölcsessége a szenvedésről, az ima erejéről, a nyelvünk irányításának fontosságáról és a gazdagság veszélyeiről. Jakab arra hív minket, hogy ne csak a szánk járjon, hanem a kezünk is, hogy éljük meg a hitünket a szentségre való bátor törekvésünk által.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók