Cselekedetek 10

10
Kornélius és háza népe Péter által megtér és megkeresztelkedik
1Vala pedig Czézáreában egy Kornélius nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregből. 2Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek. 3Ez látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne őhozzá, és monda néki: Kornélius! 4Ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért. 5Most azért küldj Joppéba embereket, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek; 6Ő egy Simon nevű tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Ő megmondja néked, mit kell cselekedned. 7A mint pedig elment az angyal, a ki Kornéliussal beszélt, szólíta kettőt az ő szolgái közül, és egy kegyes vitézt azok közül, kik rendelkezésére állnak vala. 8És elmondván nékik mindent, elküldé őket Joppéba. 9Másnap pedig, míg azok menének és közelgetének a városhoz, felméne Péter a háznak felső részére imádkozni hat óra tájban. 10Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla ő reá elragadtatás; 11És látá, hogy az ég megnyilt és leszálla ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre: 12Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak. 13És szózat lőn ő hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél! 14Péter pedig monda: Semmiképen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy #3 Móz. 11,1. 5 Móz. 14,7.19. Ezék. 4,14. tisztátalant. 15És ismét szózat lőn ő hozzá másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak. 16Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe. 17A mint pedig Péter magában tünődék, mi lehet az a látás, a melyet látott, ímé az férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz, 18És bekiáltván megtudakozák, vajjon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-é szálláson? 19És a míg Péter a látás felől gondolkodék, monda néki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged: 20Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ő velök: mert én küldöttem őket. 21Alámenvén azért Péter a férfiakhoz, kiket Kornélius küldött ő hozzá, monda: Ímé, én vagyok, a kit kerestek: mi dolog az, a miért jöttetek? 22Ők pedig mondának: Kornélius százados, igaz és istenfélő férfiú, ki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett, hogy hívasson téged házához, és halljon tőled valami dolgokról. 23Behíván azért őket, szállására fogadá. Másnap pedig elméne Péter ő velök, és a Joppébeli atyafiak közül is némelyek együtt menének ő vele. 24És másnap eljutának Czézáreába. Kornélius pedig várja vala őket, egybegyűjtvén rokonait és jó barátait. 25És lőn, hogy a mint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá #rész14,11–15. Jel. 22,8.9. őt. 26Péter azonban felemelé őt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok. 27És beszélgetve vele, belépett, és talála sokakat egybegyűlve; 28És monda nékik: Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel #rész11,3. Ján. 4,9.27. barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek: 29Annak okáért ellenmondás nélkül el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hivattatok engem? 30És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig bőjtöltem, és kilencz órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg előttem fényes ruhában, 31És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid emlékezetbe jutottak Isten előtt. 32Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ez Simon tímár házában van szálláson a tenger mellett: ő, minekutána eljő, szól néked. 33Azonnal azért küldöttem hozzád; és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, a miket Isten néked parancsolt. 34Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató #5 Móz. 10,17. Róm. 2,11. az Isten; 35Hanem minden nemzetben #rész15,14. kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik. 36Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet #Luk. 2,14. Ján. 14,27. Róm. 5,1. a Jézus Krisztus által (ő mindeneknek Ura). 37Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált, 38A názáreti Jézust, #Mát. 3,16. Márk 1,10.11. Luk. 3,21.22. mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele. 39És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén. 40Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő #rész1,3. Luk. 24,1. Ján. 20,1. Ján. 21,1. megjelenjék nyilván, 41Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, #Luk. 24,30.43. Ján. 21,12.13. minekutána feltámadott halottaiból. 42És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és #rész1,8. Márk 16,15. tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája #rész17,31. 2 Kor. 5,10. 2 Tim. 4,1. 1 Pét. 4,5. élőknek és holtaknak. 43Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az ő neve által mindenki, a ki hiszen ő benne. 44Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet. 45És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra #Eféz. 3,6. is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka. 46Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak #rész2,1–4. 19,6. és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter: 47Vajjon eltilthatja-é #rész8,36. valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket #rész15,8. miképen mi is? 48És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. #rész2,38. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig.

Jelenleg kiválasztva:

Cselekedetek 10: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint