1 Korinthus 12

12
A lelki ajándékokról és azoknak hasznáról
1A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok #rész10,1. legyetek. 2Tudjátok, #rész6,11. Eféz. 2,11.12. hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz. 3Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, #Márk. 9,39. a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és #Fil. 2,10.11. senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent #2 Kor. 3,5. Lélek által. 4A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, #Róm. 12,6. Eféz. 4,4. Zsid. 2,4. de ugyanaz a Lélek. 5A szolgálatokban is különbség van, de #Eféz. 4,11. ugyanaz az Úr. 6És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi #Eféz. 1,23. mindezt mindenkiben. 7Mindenkinek azonban #rész14,26. haszonra adatik a Léleknek kijelentése. 8Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde #rész2,6. adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak #rész1,5. beszéde ugyanazon Lélek szerint; 9Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás #Márk 16,18. Jak. 5,15. ajándékai azon egy Lélek által; 10Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg #Csel. 21,10.11. prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; #Csel. 8,20. másiknak nyelvek nemei; másnak #Csel. 2,1–4. 10,45.46. pedig nyelvek magyarázása; 11De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván #rész7,7. Róm. 12,3.6. Eféz. 4,7. 1 Kor. 7,7. mindenkinek külön, a mint akarja. 12Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, #rész10,17. mind #Róm. 12,4.5. egy test, azonképen a Krisztus is. 13Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár #Eféz. 2,14.15. Gal. 3,27.28. szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. 14Mert a test sem egy tag, hanem sok. 15Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? 16És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? 17Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás? 18Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat #Kol. 2,19. Zsolt. 139,13–15. a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. 19Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? 20Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. 21Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. 22Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: 23És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; 24A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, 25Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. 26És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. 27Ti #Róm. 12,5. Eféz. 1,23. 4,12. 5,30. Kol. 1,24. pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. 28És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, #Eféz 4,11.12. másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. 29Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é? 30Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? 31Igyekezzetek #rész14,1.3.4. pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.

Jelenleg kiválasztva:

1 Korinthus 12: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint