PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 16

16
1 Ajánlom nektek testvérünket, Fébét, a kenkreai eklézsia szolgálóját,
2 hogy őt szentekhez méltónak fogadjátok magatokhoz az Úrban, és álljatok melléje minden dologban, amiben rátok szorul, hiszen ő is sokaknak gyámolítója lett, nekem magamnak is.
3 Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, a Krisztus Jézusban munkatársaimat,
4 akik lelkemért saját nyakukat helyezték tiló alá, kiknek nemcsak én vagyok hálás, hanem a nemzetek összes eklézsiái is.
5 Köszöntsétek a házukban levő eklézsiát is. Köszöntsétek a szeretett Epenetuszomat is, akit Ázsia zsengéjeként vittem a Krisztusnak.
6 Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott érdeketekben!
7 Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, rokonaimat és fogolytársaimat, akik igen jelesek az apostolok között, kik már előttem a Krisztusban voltak.
8 Köszöntsétek Ampliátoszt, akit az Úrban szeretek.
9 Köszöntsétek Urbánuszt, ki a Krisztusban munkatársunk, és köszöntsétek szeretett Sztakiszomat!
10 Köszöntsétek a Krisztusban kipróbált Apellészt! Köszöntsétek az Arisztobuluszéktól valókat!
11 Köszöntsétek rokonomat Hérodiont! Köszöntsétek a Narcisszusz házanépéből valókat, akik az Úrban vannak!
12 Köszöntsétek Trifénát és Trifószát, kik az Úrban fáradoznak! Köszöntsétek a szeretett Perziszt, aki sokat fáradozott az Úrban!
13 Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rúfuszt és anyját, aki az én anyám is.
14 Köszöntsétek Aszinkrituszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a velük levő testvéreket!
15 Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és annak húgát, Olimpiászt, valamint az összes náluk levő szenteket!
16 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszöntenek titeket a Krisztusnak összes eklézsiái!
17 Esengem hozzátok testvéreim, hogy tartsátok a szemeteket azokon, akik a körül a tudomány körül, melyet tanultatok, egyenetlenségeket és kelepcéket készítenek,
18 és hajoljatok el tőlük. Mert az ilyenek nem Urunknak, a Krisztusnak szolgálnak, hanem a maguk hasának. Az ilyenek jóságtól csöpögő szavakkal és áldó szójárásukkal elcsalják azokat, akikben különben nincs gonoszság.
19 Hiszen a ti engedelmességeteknek híre mindenekhez elérkezett. Örömöm van bennetek. Szeretném, ha bölcsek volnátok a jóra, sérthetetlenek a gonosszal szemben.
20 A békességnek Istene hamar a lábatok alá fogja tiporni a sátánt. Urunknak, Jézusnak kegyelme legyen veletek!
21 Köszönt titeket munkatársam Timóteusz, továbbá rokonaim, Lúciusz, Jázon és Szószipatrosz.
22 Köszöntelek titeket az Úrban én is, Terciusz, ki e levelet leírtam.
23 Köszönt titeket Gájusz, házigazdánk nekem is, és az egész eklézsiának is. Köszönt titeket Erasztosz, a városgazda és Kvártusz testvér.
24 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!
25 Annak pedig, akinek van hatalma arra, hogy az én örömüzenetemben és a Krisztus Jézusról szóló igehirdetésben megszilárdítson titeket, abban az örök időkön át elhallgatott titokban, melyről most lehullt a lepel,
26 úgyhogy az most a szent próféták írásain keresztül az örök Isten rendelkezése szerint láthatóvá és közismertté lett az összes nemzetek számára, hogy hitbeli engedelmességet keltsen:
27 az egyedül bölcs Istennek szóljon a dicsőség a Krisztus Jézuson át, az örök korok korain át! Ámen.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint