Eszter könyve 2

2
A király feleségül veszi Esztert
1Bizonyos idő elteltével a király haragja lecsillapodott, és ekkor eszébe jutott Vásti, meg amit ő tett. Visszaemlékezett a király arra is, hogy mit határozott felőle. 2-3Akkor szolgái ezt mondták: „Ha a király is úgy látja jónak, nevezzen ki megbízottakat a birodalom minden tartományában, hogy keressenek szép fiatal szűz leányokat a király számára. Gyűjtsék össze a legszebbeket Súsán várába, a királyi palota háremébe. Hégaj, a király szolgája, az asszonyok őrizője viseljen gondot rájuk, és adjon nekik szépítő szereket. 4Azután amelyik leány a legjobban tetszik a királynak, az legyen a királyné Vásti helyett!” Tetszett ez a tanács a királynak, elfogadta, és így is történt.
5Élt egy Márdokeus nevű zsidó Súsán városában, aki Jáír fia volt. Jáír apját Simeinek, annak apját pedig Kísnek hívták — Benjámin törzsébe tartoztak.
6Kíst — a többi júdeai fogollyal és Jekonjával, Júda királyával együtt — sok évvel korábban Nebukadneccar, Babilon királya hurcolta száműzetésbe Jeruzsálemből Babilóniába. 7Márdokeusnak volt egy unokahúga, Hadassza — más néven Eszter — akinek a szülei meghaltak, s ezért Márdokeus leányává fogadta, és felnevelte. Eszter mind arcára, mind termetére nézve gyönyörű szép volt.
8Amikor a király rendeletét kihirdették, és a szép leányokat összegyűjtötték Súsán várába, Hégaj felügyelete alá, Esztert is a király palotájába, a hárembe vitték. Őt is Hégaj gondjaira bízták, aki az asszonyok őrizője volt. 9Hégaj nagyon szépnek találta Esztert, jóindulattal volt iránta, és igyekezett kedvezni neki. Azonnal a legjobb ételeket és szépítőszereket rendelte a számára, kiválasztott hét szolgálót a király palotájából, hogy azontúl Esztert szolgálják, és a hárem legjobb részében jelölte ki lakosztályukat. 10Márdokeus korábban megparancsolta Eszternek, hogy senkinek se árulja el zsidó származását, és hogy a rokonairól se beszéljen. Ezért Eszter nem is szólt ezekről senkinek. 11Márdokeus minden nap elment a hárem udvarába, és érdeklődött Eszter hogyléte felől, és hogy mi történik vele.
12Az előírások szerint minden leányt tizenkét hónapig készítettek fel arra, hogy Ahasvérós királyhoz bemenjen. Hat hónapig mirha-olajjal, azután további fél évig különböző illatos szépítőszerekkel ápolták a leányokat. 13Amikor végül rájuk került a sor, kérhettek, amit csak akartak, megkapták — bármiféle ruhát, ékszert, vagy illatszert —, hogy ilyen módon felékesítve menjenek a királyhoz. 14Este mentek be, másnap reggel pedig átmentek a második hárembe, a király asszonyai közé, s ettől kezdve ott éltek, Saasgaznak, a király szolgájának a felügyelete alatt. Általában nem is tértek vissza a királyhoz többé, csak akkor, ha a király megkedvelte, és név szerint hívatta őket.
15Elérkezett a napja, hogy Eszter is bemenjen a királyhoz. Ő azon kívül nem kért semmi mást, mint amit Hégaj tanácsolt neki, és úgy indult a királyhoz, mégis mindenkinek nagyon tetszett. (Eszter Abihail leánya volt, akit Márdokeus — Abihail unokaöccse — örökbe fogadott.) 16Így hát Ahasvérós király uralkodásának hetedik évében, a tizedik (vagyis Tébét) hónapban bevezették Esztert a királyhoz a palotába.
17A király pedig minden más asszonynál inkább megszerette Esztert. Jobban szerette és tetszett neki, mint bármelyik szűz, akit addig megismert. Ezért a királyi koronát Eszter fejére tette — így tette őt királynévá Vásti helyett. 18Azután nagy ünnepséget rendezett Eszter tiszteletére, amelyre meghívta az előkelő udvari embereket és vezetőket. Ugyanakkor birodalma minden tartományában ünnepet hirdetett, és királyi bőkezűséggel ajándékokat osztogatott.
Márdokeus megmenti a király életét
19Abban az időben, amikor a király számára másodszor gyűjtötték össze a leányokat, Márdokeus a királyi palotában teljesített szolgálatot. 20Eszter még mindig titokban tartotta, hogy melyik családból és népből származik — mivel továbbra is úgy engedelmeskedett Márdokeusnak, mint amikor Márdokeus volt a nevelőapja.
21-22Történt egyszer, hogy amikor Márdokeus éppen a királyi udvarban szolgált, tudomására jutott, hogy merénylet készül a király ellen. Bigtán és Teres, a király két testőre, akik a kapuban álltak, megharagudtak a királyra, és azt tervezték, hogy megölik. Márdokeus szólt erről Eszternek, ő pedig jelentette a királynak — s azt is hozzátette, hogy Márdokeustól származik a hír. 23A király kivizsgáltatta a dolgot, és az igaznak bizonyult, ezért a két testőrt felakasztották. Mindezt pedig a király jelenlétében feljegyezték a krónikák könyvébe.

Jelenleg kiválasztva:

Eszter könyve 2: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint