Pál második levele Timóteushoz 3

3
Az utolsó időkben nehéz helytállni
1Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni. 2Az emberek ugyanis énközpontúak lesznek, akik csak magukat és a pénzt szeretik; dicsekvők lesznek és büszkék, akik gonosz dolgokat mondanak másokról; szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok és istentelenek. 3Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak majd megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek és féktelenek lesznek, akik gyűlölik a jót. 4Elárulják majd a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják. 5Eközben megtartják ugyan a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem erejét elutasítják. Maradj távol az ilyen emberektől, Timóteus!
6Közülük valók azok is, akik ravaszul beférkőznek egyes családok bizalmába, hogy behálózzanak olyan asszonyokat, akik gyenge akaratúak, tele vannak bűnökkel és mindenféle kívánságokkal, 7s akik mindig igyekeznek új tanításokat hallani, mégsem ismerik meg az igazságot soha.
8Emlékezz Jannészre és Jambrészre#3:8 Jannész és Jambrész Valószínűleg azokról a varázslókról van szó, akik Mózes ellenfelei voltak a Fáraó udvarában. Lásd 2Móz 7:11–12 és 22., akik Mózes ellenfelei voltak! Ugyanígy van ezekkel a zavaros gondolkodású emberekkel is, akiknek a hite nem állta ki a próbát, mert ellenkeznek az igazsággal. 9De ők is kudarcot fognak vallani, mint Jannész és Jambrész: felsülnek a nyilvánosság előtt!
Végső rendelkezések
10Timóteus, te jól ismered, és szorgalmasan követted is a tanításaimat. Közelről láttad, hogyan élek, s tudod, mi az életcélom. Megismerted a hitemet, türelmemet, kitartásomat és a bennem lévő isteni szeretetet. 11Tudod, hogyan üldöztek és mit kellett elszenvednem Antiókhiában, Ikóniumban és Lisztrában. Micsoda üldözéseket éltem át, de az Úr mindegyikből kiszabadított! 12Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni a Krisztus Jézusban, azokat is mind üldözni fogják!
13A gonoszok és csalók pedig egyre mélyebbre süllyednek a gonoszságban, s miközben másokat becsapnak, saját magukat is becsapják.
14Te azonban, Timóteus, tarts ki amellett, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, hogy igaz! Hiszen jól ismered azokat, akiktől ezeket tanultad. 15Már gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat#3:15 szent Írásokat Amikor Timóteus élt, így nevezték a Régi (Ó) Szövetség idejében keletkezett szent iratokat. Ezek ma a teljes Szentírás (Biblia) első részét, az Ószövetséget (Ó-Testamentumot) alkotják. is, amelyekből megértheted, hogy az üdvösség a Krisztus Jézusba vetett hit által érhető el. 16Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint