A királyok első könyve 9

9
Az Örökkévaló ismét megjelenik Salamonnak
(2Krón 7:11–22)
1Salamon befejezte az Örökkévaló Templomának és a királyi palotának az építését és berendezését. Sikeresen véghezvitte a többi építkezést is, amelyet eltervezett. 2Ezután az Örökkévaló egyik éjjel másodszor is megjelent Salamonnak, mint ahogy Gibeonban is történt. 3Ezt mondta:
„Salamon, meghallgattam imádságodat, és teljesítettem kérésedet: azáltal, hogy nevem itt lakik mindörökké, megszenteltem ezt a házat, amelyet építettél. Állandóan a szemem előtt fogom tartani ezt a házat, és a szívem itt lesz örökre.
4Te pedig, Salamon, állandóan élj a jelenlétemben,#9:4 élj a jelenlétemben Szó szerint: „járj előttem”, vagyis: „egész életedet úgy éld le, hogy minden döntésedben és tettedben kövess engem és engedelmeskedj nekem!” mint ahogy apád, Dávid élt, teljes szívvel-lélekkel, igazságosságban és egyenességben! Mindent annak megfelelően vigyél véghez, amint parancsolom neked, és tartsd meg rendelkezéseimet és törvényeimet! 5Ha így teszel, akkor megerősítem és állandóvá teszem királyságod trónját, ahogy megígértem apádnak, Dávidnak: »Mindörökké valamelyik férfi leszármazottad lesz Izráel királya.«
6De ha te, vagy az utódaid elfordultok tőlem és nem engedelmeskedtek rendelkezéseimnek és parancsaimnak, amelyeket nektek adtam, ha elmentek és más isteneket imádtok és szolgáltok, 7akkor gyökerestül kitéplek titeket a földből, amelyet nektek adtam. Akkor ezt a házat, amelyet nevem számára különválasztottam, elhajítom a szemem elől, és többé nem törődöm vele, Izráel pedig figyelmeztető példa és gúnyolódás tárgya lesz a többi népek között. 8Bizony, akkor ebből a házból csak egy romhalmaz marad,#9:8 csak… marad Itt a Szíriai kéziratot és a régi latin fordítást követtük. A masszoréta héber szövegben ez olvasható: „magas, fenséges lesz”. és mindenki megdöbben rajta, ha elmegy mellette! Ámulva fogják kérdezni: »Miért bánt így az Örökkévaló ezzel az országgal és ezzel a házzal?« 9És akkor ezt fogják válaszolni: »Azért, mert ez a nép elhagyta Istenét, az Örökkévalót, aki őseiket kihozta Egyiptomból! Azért, mert más istenekhez ragaszkodtak, azokat imádták és szolgálták! Ezért hozta rájuk az Örökkévaló mindezt a pusztítást és bajt!«”
10Húsz évig tartott, amíg Salamon fölépítette az Örökkévaló Templomát és a saját palotáját. 11Ezekhez az építkezésekhez Hírám, Tírusz királya szállította a gerendákat cédrusfából és egyéb fenyőfélékből, meg a szükséges aranyat, Salamon kérése szerint. Cserébe Salamon király Hírámnak adott 20 várost Galilea vidékén. 12Hírám ezután elindult Tíruszból, hogy megszemlélje ezt a 20 várost, de nem volt megelégedve velük. 13Ezért azt mondta Salamonnak: „Ugyan barátom, miféle városokat adtál nekem?” El is nevezte azt a vidéket „Kábúl#9:13 Kábúl Azt jelenti: „értéktelen”. Valószínűleg föníciai kifejezés. földjének”. Így hívják azt ma is.
14Azután Hírám még további 120 talentum#9:14 120 talentum Mai mértékkel kb. 4,3 t. aranyat küldött Salamonnak.
Salamon egyéb építkezései
(2Krón 8:1–18)
15Ezeket az építkezéseket folytatta Salamon a kényszermunkásokkal: fölépítette az Örökkévaló Templomát, a saját királyi palotáját, ezenkívül kijavította és megerősítette Jeruzsálemben Milló területét és körös-körül a város kőfalait, meg országa egyéb városait, többek között Hácórt, Meggidót és Gézert.
16Ami Gézert illeti, azt azért építette újjá, mert a fáraó korábban megostromolta, elfoglalta és fölégette ezt a várost, a benne lakó kánaániakat pedig megölte. Majd a várost nászajándékul a leányának, Salamon feleségének ajándékozta. 17Ezután építette föl Gézert Salamon király.
Ezen kívül a következő városokat is megerősítette és kiépítette: Alsó-Béthoront, 18Baalátot és Tadmórt, amelyek Júda pusztájában fekszenek, 19azután több raktárvárost, meg azokat a városokat, ahol a harci szekereit és a hozzájuk tartozó lovakat tartotta. Amit csak akart, azt Salamon mind fölépítette és megújította: Jeruzsálemben, a Libanon-hegységben és egész birodalmában mindenütt.
20Országában éltek olyan nemzetek maradékai is, akik nem tartoztak Izráel közösségéhez: emóriak, hettiták, perizziek, hivviek és jebúsziak. 21Azért maradtak meg az őslakosok közül, mert Izráel népe nem tudta kiirtani őket. Ezeknek a nemzeteknek a leszármazottjait Salamon kényszermunkára kötelezte, és ez így van mind a mai napig.
22Izráel népe közül azonban Salamon senkit nem szorított kényszermunkára, hanem közülük kerültek ki a királyi tisztviselők, a hadsereg tisztjei, a testőrök és a harci szekerek katonái.
23Salamon építkezéseinél összesen 550 felügyelő irányította a munkásokat.
24Amikor elkészült az a palota, amelyet Salamon a felesége, a fáraó leánya számára emelt, a király átköltöztette oda feleségét és annak udvartartását a Dávid városából. Ezután építette újjá Salamon a város Milló elnevezésű részét.
25Minden évben háromszor Salamon király égőáldozatokat és hálaáldozatokat mutatott be az Örökkévalónak azon az oltáron, amelyet a király épített. Ezen kívül a király tömjént is vitt áldozatul. Amire a Templomban végzett szolgálatokhoz szükség volt, arról mind a király gondoskodott.
26Ecjón-Geberben, amely Élót mellett fekszik a Vörös-tenger partján, Edom földjén, Salamon hajókat készíttetett. 27Hírám király elküldte embereit, akik gyakorlott hajósok voltak, és ismerték a tengert, hogy Salamon szolgáival együtt induljanak ezekkel a hajókkal a tengeri utakra. 28El is mentek Ófirba, és 420 talentum#9:28 420 talentum Mai mértékkel kb. 15 t. aranyat hoztak onnan Salamonnak.

Jelenleg kiválasztva:

A királyok első könyve 9: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint