Énekek 5:1-7

Bejöttem kertembe, húgom, menyasszonyom! Szedem mirhámat és balzsamomat, eszem lépes mézemet, színmézemet, iszom boromat és tejemet. Egyetek, igyatok, barátaim, részegedjetek meg a szerelemtől! Aludtam, de ébren volt szívem. Hallga, szerelmesem kopogtat! – Nyiss ajtót, húgom, kedvesem, galambom, gyönyörűségem! Mert fejem belepte a harmat, fürtjeimet az éjszaka cseppjei. – Levettem alsóruhámat, hogyan ölthetném fel? Megmostam lábaimat, hogyan piszkolhatnám be? Szerelmesem benyújtotta kezét a résen, és szívem felindult iránta. Fölkeltem, hogy ajtót nyissak szerelmesemnek, és kezemről mirha csepegett, ujjaimról mirha folyt a kilincsre. Ajtót nyitottam szerelmesemnek, de szerelmesem már megfordult, elment. Lelkem megindult beszédétől, azért kerestem őt, de nem találtam, kiáltottam, de nem válaszolt. Rám találtak az őrök, akik járják a várost. Megvertek, megsebeztek, letépték rólam kendőmet a várfalak őrei.