Mózes első könyve 4

4
Az első család
1Ádám a feleségével, Évával hált. Ezután Éva gyermeket várt, majd fiút szült, akit Kainnak#4:1 Kain A héberben ez a szó hasonlít a „kaptam” szóra. nevezett, mert örömében azt mondta: „Az Örökkévaló megsegített, hogy fiút szüljek!” 2Azután ismét fiút szült, Kain öccsét, Ábelt. Kain földműves lett, Ábel pedig juhpásztor.
Az első gyilkosság
3Történt egyszer, hogy Kain áldozatot vitt az Örökkévalónak a föld terméséből. 4Ábel is áldozott az Örökkévalónak, de ő a nyája elsőszülött bárányainak legjavából.
Az Örökkévaló szívesen fogadta Ábelt és az áldozatát, 5azonban Kain és az áldozata nem nyerte el a tetszését. Emiatt Kain nagyon megharagudott és elkeseredett. 6Az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Miért haragszol, és miért keseredtél el? 7Ha azt teszed, ami helyes, elfogadlak téged. Ha pedig nem: Nézd, a bűn lesben áll az ajtód előtt, és uralkodni akar rajtad. De ne engedj neki, hanem te uralkodj rajta!”
8Ezután Kain szólt Ábelnek: „Menjünk ki ketten a mezőre!#4:8 Menjünk ki ketten a mezőre Ez a mondat az ókori görög (LXX) fordításban található, a masszoréta héber szövegben nem.” Kimentek hát, és ott Kain rátámadt a testvérére és meggyilkolta.
9Az Örökkévaló megszólította Kaint: „Hol van Ábel, a testvéred?”
Kain ezt felelte: „Honnan tudjam? Nem az én dolgom, hogy törődjek vele!”
10„Miért tetted ezt, Kain? Meggyilkolt testvéred kifolyt vére bosszúért kiált hozzám a földről — mondta az Örökkévaló. — 11Ezért megátkozlak: többé nem leszel képes megművelni a földet, amely beitta testvéred vérét, akit meggyilkoltál! 12Ha műveled a földet, az többé nem terem a számodra semmit, és hontalanul fogsz kóborolni a földön.”
13„Túl szigorúan büntettél meg! Ez elviselhetetlen! — ellenkezett Kain. 14— Látod, most elűzöl engem erről a megművelt termőföldről, kitaszítasz jelenlétedből, és hontalanul kell kóborolnom a földön. Attól félek, hogy akárki megölhet engem, akivel találkozom.”
15„Nem akarom, hogy ez történjen! — válaszolt az Örökkévaló. — Aki meggyilkolja Kaint, annak a családjából hét rokona kell fizessen az életével érte!”
Az Örökkévaló ezzel a figyelmeztetéssel védte meg Kaint, hogy senki meg ne ölje, akivel találkozik.
Kain utódai
16Kain tehát elfutott az Örökkévaló közeléből, és Édentől keletre, Nód#4:16 Nód Azt jelenti: „vándorlás”. földjén telepedett le.
17Ezután Kain a feleségével hált, aki terhes lett, majd fiút szült, akit Énóknak nevezett. Kain épített egy várost, és azt is a fiáról nevezte el. 18Énóknak is született fia: Írád, majd annak is lett fia: Mehújáél. Annak fia Metúsáél, annak fia pedig Lámek.
19Lámek két feleséget vett: Ádá és Cillá volt a nevük. 20Ádá szülte Jábált, aki az őse lett az állattartó, sátorlakó népeknek. 21Ádá másik fiát Júbálnak hívták, aki az őse lett a húros- és fúvós hangszerek zenészeinek. 22Cillá is szült fiút, Túbálkaint, és annak húgát, Naamát. Túbálkain mestere lett a különböző bronz- és vaseszközök készítésének.
23Egyszer Lámek így szólt a feleségeihez:
„Ádá és Cillá, figyeljetek!
Feleségeim, hallgassatok szavamra!
Megöltem egy férfit,
mert megsebesített,
egy ifjút,
mert megütött!
24Ha hétszeres a bosszú Kainért,
akkor Lámekért hetvenhétszeres!”
Sét és Énós születése
25Ezután Ádám ismét hált a feleségével, Évával, aki ezután gyermeket várt, majd fiút szült. Éva elnevezte ezt a fiút Sétnek#4:25 Sét Neve azt jelenti: „adni”., mert azt mondta: „Adott nekem az Isten másik gyermeket Ábel helyett, akit Kain meggyilkolt!” 26Sétnek is született fia, akit Énósnak nevezett. Az ő életében kezdték az emberek segítségül hívni#4:26 segítségül hívni Azt is jelenti: „imádni”, „imádkozni”. az Örökkévaló nevét.

Zur Zeit ausgewählt:

Mózes első könyve 4: EFO

Markierung

Teilen

Kopieren

None

Möchtest du deine gespeicherten Markierungen auf allen deinen Geräten sehen? Erstelle ein kostenloses Konto oder melde dich an.

YouVersion verwendet Cookies, um deine Erfahrung zu personalisieren. Durch die Nutzung unserer Webseite akzeptierst du unsere Verwendung von Cookies, wie in unserer Datenschutzrichtlinie beschrieben